A gyurgyevói csapat játékosai és edzői rossz hírt kaptak a héten, a klubtulajdonos Ioan Niculaet ugyanis jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélték, pénzmosásra való felbujtás és adócsalás okán. A mérkőzés végén Eugen Neagoe vezetőedző az elítélt vállalkozónak ajánlotta fel a győzelmet, amelyet csapata a vártnál könnyebben harcolt ki a Dinamóval szemben.
A nagy játékkedvet mutató Valentin Gheorghe pazarul eltalált szabadrúgásával, illetve Stahl Albert ugyancsak tetszetős találatával – az aradi középpályás egy szöglet utáni sikertelen felszabadítást követően 13 méterről pókhálózta ki a jobb felsőt – az Astra már kettővel vezetett a szünetben.
A Dinamo formájáról sokat elárul, hogy az első kapura lövést a 86. percben hozta össze a fővárosi alakulat.
Mihai Popa kapuja nem igazán forgott veszélyben, az Astra magabiztos győzelemmel lépett fel a tizedik helyre, miközben az immár négy fordulója veretlen Dinamo tizenkettedik a tabellán.
Igaz, mindkét csapatnak minimális esélye maradt bekerülni a felsőházi rájátszásba, az Astrát ráadásul a bajnokságból való kizárás veszélye is fenyegeti, mivel három korábbi labdarúgója, Alexandru Ioniță, Kehinde Fatai és Szeto Takajuki doppingügybe keveredett. Az Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAD) március elején hirdethet ítéletet a doppingolással vádolt játékosok esetében.
Az 1. Liga 24. fordulójából két mérkőzés maradt hátra, hétfőn 17.30-tól az Aradi UTA a Botoșani-t fogadja, 20.30-tól a Viitorul a Jászvásári Polival meccsel Ovidiuban.
Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 24. forduló
Vasárnapi játéknap
Astra Giurgiu–Bukaresti Dinamo 2–0 (2–0)
Gól: Gheorghe (36.), Stahl (41.)
Korábban:
Medgyesi Gaz Metan–Kolozsvári CFR 0–1 (0–0)
Gól: Omrani (75.)
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!