Kevés, nagyjából 150 néző volt kíváncsi szerdán délután a Brassói Kids Tâmpa–FK Csíkszereda Román Kupa mérkőzésre a Cenk alatti város Tineretului nevű stadionjában, ahol
az első félidőben a papírforma érvényesült, a magasabb szintű bajnokságban érdekelt csíkiak két góllal vezettek harmadik ligás ellenfelükkel szemben.
A vendég csíki együttesben több, eddig cserepadon ülő játékos került be a kezdőbe. Ilyés Róbert legénysége a labdabirtoklásra és a biztos védekezésre törekedett, elől pedig kihasználták a házigazdák pontatlanságait.
A találkozó elején Anderson Ceará beadásánál Cristian Horjea vétett öngólt (0–1), az első félóra végén pedig Makrai Gábor mintegy 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0–2). A Kids Tâmpa együttesének is volt pár helyzete az első játékrészben, de Karácsony Márk, a fiatal csíki kapus magabiztosan hárított.
Az 50. percben a hazai csapat újabb védelmi hibáját használta ki az FK Csíkszereda.
Popa kapus labdát veszített a 16-oson kívül, a labda Makrai Gáborhoz került, aki az üres kapuba továbbította a labdát (0–3). A brassóiak próbálkozásai a 67. percben értek góllá: egy szépen felépített hazai támadás végén a 21 éves, Moldova Köztársaságban született Vadim Covalciuc közelről betalált a székelyföldiek hálójába (1–3).
Az utolsó negyedórában veszélyesebb volt a hazai alakulat, egy bombalövést bravúrral védett Karácsony Márk, majd kevéssel ezután a Kids Tâmpa játékosai újra betaláltak, de a játékvezető kezezés miatt nem adta meg a gólt. Az FK Csíkszereda végül 3–1-re nyert és bejutott a kupasorozat következő fordulójába, amelynek mérkőzéseit augusztus 28-án rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!