A Vasas Femina edzőjének dolgát a sérülések és az U16-os válogatottba behívót kapott játékosok hiánya is megnehezítette, a Craiovára utazó keretben nem volt belső védő.
Ez végül nem okozott gondot a lányoknak, hiszen már a negyedik percben vezetéshez jutottak, Krall Tímea 25 méterről tökéletesen végzett el egy szabadrúgást. A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, egészen a 35. percig,
amikor Marinescu futott el a szélen a labdával, az alapvonal mellől visszagurított Dávid elé, aki 11 méterről a bal alsóba továbbította.
A biztos előny tudatában újabb lehetőségeket alakított ki a Vasas Femina, és a szünet előtt háromgólosra növelte előnyét, Țabur ugrott ki a védők közül, elfektette a kapust is, és a hálóba gurított.
Térfélcsere után is az udvarhelyi csapat akarata érvényesült, egy pillanatig sem forgott veszélyben sikere, sőt tovább növelte előnyét: a 65. percben Marinescu gurította el a labdát a kapus mellett, majd három perccel később Țabur duplázott.
A folytatásban szépített a házigazda: a 75. percben Kajtár próbált meg felszabadítani, azonban elcsúszott, a craiovaiak támadója pedig kihasználta a lehetőséget. A mérkőzés végén Marinescu is duplázhatott volna, ám a labda a kapufáról kifelé pattant.
„Nem volt a legfényesebb a játékunk, de örvendek, hogy egy szerényebb ellenféllel szemben teljesítettünk így, és nem egy riválissal szemben. Nagyon fontos volt a három pont megszerzése, hiszen így versenyben maradtunk a második helyért.
– mondta a mérkőzést követően Székely János, a Vasas Femina edzője.
Egyelőre nem tudni, mikor játszik legközelebb a Vasas Femina, hiszen a 11. fordulóból elhalasztott, Kisbecskereki Fortuna elleni mérkőzésnek még nincs biztos időpontja.
Így valószínűleg a jelenleg második Temesvári CFR elleni hazai rangadón játszanak legközelebb, május 19-én vagy 20-án.
A Román Kupa negyeddöntőjében még két meccset nem rendeztek meg, a Vasas Femina játékosai a május 14-ei sorsoláson tudják meg, hogy 23-án kivel fognak összecsapni az elődöntőben.
A Vasas Femina II. a 2. Liga 2-es szériájának 12. fordulójában, szerdán 18 órakor a Marosvásárhelyi Ladies együttesét fogadja a városi stadionban.
Női labdarúgó 1. Liga, 15. forduló:
CS Real Craiova–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 1–5 (0–3),
gólszerzők: Krall (4.), Dávid (35.), Țabur (44., 68.), Marinescu (65.).
Vasas Femina: Kajtár Linda (Menyhárt Krisztina, 80.) – Tamás Tímea (Tóáasó Andrea, 51.), Bakó Katalin, Krall Tímea, Anamaria Vlădulescu, Mădălina Marinescu, Carolina Țabur (Bizsi Mária, 75.), Nadejda Colesnicenco, Margarita Panova, Dávid Márta, Kecseti Hajnal.
További eredmények:
Temesvári CFR–CSȘ Târgoviște 2–2 (1–2),
Borgóprundi Heniu–Kisbecskereki Fortuna 2–2 (1–0),
Bukaresti Fair Play–Marosvásárhelyi ASA 3–0 (játék nélkül),
Kolozsvári Olimpia–Universitatea Alexandria (május 23.).
Női labdarúgó 1. Liga
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári Olimpia | 18 | 18 | 0 | 0 | 109–7 | 54 |
| 2. | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | 18 | 12 | 3 | 3 | 64–23 | 39 |
| 3. | Temesvári CFR | 18 | 11 | 1 | 6 | 54–47 | 34 |
| 4. | Universitatea Alexandria | 18 | 6 | 7 | 5 | 37–25 | 25 |
| 5. | Bukaresti Fair Play | 18 | 7 | 3 | 8 | 51–50 | 24 |
| 6. | CSȘ Târgoviște | 18 | 5 | 5 | 8 | 41–52 | 20 |
| 7. | Borgóprundi Heniu | 18 | 5 | 5 | 8 | 25–40 | 20 |
| 8. | Kisbecskereki Fortuna | 18 | 6 | 2 | 10 | 33–67 | 20 |
| 9. | Marosvásárhelyi ASA | 18 | 3 | 3 | 12 | 16–44 | 12 |
| 10. | Real Craiova | 18 | 2 | 1 | 15 | 12–87 | 7 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!