Hirdetés

Kolozsváron is folytatódott a Sepsi OSK mélyrepülése

Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Egyre mélyebb gödörbe kerül a labdarúgó Szuperligában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely csütörtökön este 3–0-ra kapott ki a Kolozsvári CFR otthonában, így egymás után a negyedik vereségét szenvedte el.

2023. október 05., 22:08

A sepsiszentgyörgyiek Konferencia Ligában való szereplése miatt az 5. fordulóból bepótolt mérkőzésen a számos hiányzó miatt újra felforgatott csapattal lépett pályára a Sepsi OSK. Ezúttal Debeljuh kezdett a támadósorban, aki volt klubja ellen játszott, a nyáron érkezett a CFR-től a háromszékiekhez.

Hirdetés

Mindkét csapat a biztonságra törekedett az elején, a CFR uralta ugyan a játékot, de ez helyzetekben nem nyilvánult meg, sőt az első próbálkozást a Sepsi jegyezte Alimi révén. Ez megpattant és szöglet lett belőle, ami után Kecskés fejelt kapura a 11. percben, de Sava magabiztosan védett.

A következő lehetőséget is a vendégek alakították ki, akik hamar kiegyenlítették a játékot,

Aganovic kapott remek labdát Ștefănescutól, a lövése azonban rosszul sikerült.

Az első félidő közepéhez érve veszélyeztettek először a kolozsváriak, Juricic vezethette kapura a labdát, Kecskés szorításában el tudta lőni, Niczuly lábbal hárított.

A csapatok kölcsönösen kioltották egymást, aztán

a szünethez közeledve egy szögletet követően a hazaiak büntetőhöz jutottak, miután Aganovic ért kézzel a labdába.

Ezt a görög Tahcídisz végezte el, aki magabiztosan lőtt a hálóba és vezetést szerzett a CFR-nek.

A pihenő előtt Ștefănescu távolról próbálkozott, el is találta a kaput, Sava viszont a helyén volt.

Alig kezdődött el a második játékrész, Juricic máris helyzetbe került, de a bosnyák támadó elhibázta a befejezést.

Ezután egyértelműen a Sepsi OSK irányított, és

az 51. percben közel volt az egyenlítéshez, Ștefan távolról telibe lőtte a felső lécet.

Erre a fiatal Luca Mihai válaszolt a túloldalon, ígéretes szituációban azonban nem találta el a kaput.

Hamarosan érkeztek az alapjátékosok a CFR-nél, ez pedig meglátszott a játékukon, a kisebb sérüléssel bajlódott csapatkapitány, Camora maradt teljesen üresen egy beadás után, és

kilőtte a hosszú felső sarkot, ezzel megduplázta csapata előnyét.

Még hátra volt húsz perc, de nem tudta nyomás alá helyezni a hazai kaput a Sepsi OSK, ráadásul a kolozsváriak voltak jóval veszélyesebbek, a szintén csereként beállt Bîrligea és Otele lövéseinél Niczuly még védett, de

kevéssel ezután már tehetetlen volt, előbbi háromra növelte a különbséget.

A végén Ștefănescu szépíthetett volna, de óriási ziccert puskázott el, a CFR pedig akár néggyel is nyerhetett volna, ám Otele nagy helyzetet hagyott ki, Camora lövését pedig Niczuly védte.

A Sepsi OSK továbbra sem talál magára, egymás után a negyedik vereségét szenvedte el a bajnokságban, így egyre mélyebb gödörbe kerül. A CFR ellenben ezzel a győzelemmel egy pontra megközelítette az éllovas FCSB-t.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 5. forduló (bepótolt mérkőzés):

Kolozsvári CFR–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3–0 (1–0).

Gólszerzők: Tahcídisz (41., büntetőből), Camora (70.), Bîrligea (81.).
CFR: Sava – Mogoș, Ajeti, Mihai (Camora, 63.), Kresic, Morgan – Muhar, Tahcídisz (Deac, 85.), Cvek (Fică, 89.) – Juricic (Bîrligea, 63.), Betancor (Otele, 63.). Vezetőedző: Andrea Mandorlini.
Sepsi OSK: Niczuly – Bălașa, Kecskés, Ștefan, Aganovic (Matei, 64.) – Oroian, Alimi, Francisco (Rondon, 78.) – Ștefănescu, Gheorghe, Debeljuh (Safranko, 64.). Vezetőedző: Liviu Ciobotariu.
Vezette: George Găman.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
11
8
2
1
24-11
26
2
Kolozsvári CFR CFR
11
8
1
2
24-11
25
3
Universitatea Craiova U Craiova
11
6
3
2
19-10
21
4
Bukaresti Rapid Rapid
11
5
4
2
22-12
19
5
FC Hermannstadt Hermannstadt
11
3
6
2
16-13
15
6
Petrolul Ploiești Petrolul
11
3
6
2
14-13
15
7
Konstancai Farul Farul
10
5
0
5
15-16
15
8
Galaci Oțelul Oțelul
11
2
8
1
10-9
14
9
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
11
4
0
7
19-22
12
10
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
10
3
3
4
11-14
12
11
Kolozsvári U Kolozsvári U
11
2
6
3
16-20
12
12
Jászvásári Poli Jászvásár
10
3
2
5
11-15
11
13
FC Voluntari Voluntari
11
3
2
6
15-23
11
14
Aradi UTA UTA
10
2
3
5
8-14
9
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
11
2
2
7
7-19
8
16
FC Botoșani Botoșani
11
0
6
5
11-20
6
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!