HIRDETÉS

Kolozsvári győzelem izlandi módra

Duplázott a CFR izlandi légiósa. Archív
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907 Cluj

2021. április 28., 21:04

Hamar eldöntötte az FC Botoșani elleni hazai mérkőzését a Kolozsvári CFR, az 1. Liga felsőházi rájátszásának 4. fordulójában 2–0-ra győzött, ezzel átvette a vezetést az élen.

2021. április 28., 21:04

A szerdai játéknap második playoff-mérkőzésén kötelező volt a három pont begyűjtése a bajnoki címre hajtó kolozsváriaknak, akik javítani akartak az U Craiova elleni kudarcot követően.

HIRDETÉS

A találkozó első részében esélyeshez méltón és tetszetősen játszott a CFR, amely gyakorlatilag

négy perc alatt eldöntötte a párharcot, mégpedig az izlandi Runar Mar Sigurjonsson két góljának köszönhetően, aki előbb jobbal, majd bal lábbal talált be.

A második negyvenöt percben már felejthető játékot nyújtott a címvédő, amely inkább a védekezésre törekedett, igaz azonban, hogy a Botoșani játékosainak teljesítménye jelentősen feljavult, de ez az eredményjelzőn nem mutatkozott meg.

A mérkőzés tömegdulakodással ért véget, amelynek következtében a hazaiaktól Iasmin Latovlevici, a vendégektől Mahmoud Al Mawas piros lapot kapott.

Kétgólos győzelmével Edward Iordănescu gárdája átmenetileg átvette a vezetést a felsőház tabelláján, két ponttal előzi meg az FCSB-t, amely csütörtökön este rangadót játszik Craiován.

Labdarúgás, 1. Liga, felsőházi rájátszás, 4. forduló:
Kolozsvári CFR–FC Botoșani 2–0 (2–0).
Gólszerző: Sigurjonsson (25., 28.).
CFR: Sandomierski – Manea, Vinicius, Burcă, Camora – Sigurjonsson (Chipciu, 63.), Bordeianu (Hoban, 79.), Gîdea (Păun, 8.) – Deac (Latovlevici, 79.), Debeljuh (Omrani, 79.), Costache. Edző: Edward Iordănescu.
Botoșani: Hankic – Braun (Patache, 87.), Chindriș, Șeroni, Țigănașu – Papa (Meleke, 31.), Rodriguez, Tîrcoveanu – Ashkovski (Ongenda, 46.), Croitoru (Al Mawas, 18.), Fili (Camara, 46.). Edző: Marius Croitoru.
Vezette: Horia Mladinovici, Vladimir Urzică, Daniel Mitruți.

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, felsőházi rájátszás, 4. forduló

1. Liga, felsőházi rájátszás

FCSB:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
Academica Clinceni:
FC Botoșani:
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Hol van már az FK Csíkszereda nagy menetelése? Lecsúszhat a tabella harmadik helyére

Elfocizgatott, a vezetést megszerezte az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonában a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti játéknapjának meccsén. A döntetlennel ők lehetnek elégedettebbek.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

Székelyhon

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.

`
Krónika

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Döntetlen a Craiova–CFR meccsen, ezzel bajnok az FCSB

Megvédi címét az FCSB a labdarúgó Szuperligában, miután a felsőházi rájátszás nyolcadik fordulójának nyitómeccsén az U Craiova és a Kolozsvári CFR ikszelt.

Átkeresztelték, új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja

Új fejezet kezdődik a sepsiszentgyörgyi labdarúgás történetében: május 10-től új néven működik tovább a stadion – a névváltozás egy hosszú távú, stratégiai partnerség első mérföldköve.

Még nem örülhetünk – Sigér góljával levegőhöz jutott a Sepsi OSK

A pályán tombolt a feszültség, a Sepsi OSK hatalmas nyomás alatt vívta ki az életben maradás lehetőségét. Sigér Dávid vezető gólja után nem csak az öröm, hanem az elszántság is uralta a hangulatot: ez még nem a végállomás. Az utolsó meccsen dől el minden.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

A Slobozia feladta a leckét és kieső helyre tolta a Sepsi OSK-t

Nem okozott gondot az Unirea Sloboziának megszerezni a győzelmet a labdarúgó Szuperligából múlt héten kiesett és a megszűnés szélére sodródott Gloria Buzău otthonában, ezzel a Ialomița megyeiek megelőzték és kieső helyre tolták a Sepsi OSK-t.

Most vagy soha – az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Sepsi OSK

Péntek este kulcsfontosságú mérkőzést játszik hazai pályán a Sepsi OSK az FC Botoșani ellen: a háromszékiek számára csak a győzelem elfogadható, ha életben akarják tartani bennmaradási reményeiket. A tét óriási, a nyomás fojtogató.

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Sorsdöntő hajrá előtt jött a baj: kulcsfontosságú játékosa nélkül maradt a Sepsi OSK

Gőzerővel készül a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának hajrájára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely péntek este az FC Botoșani csapatát fogadja. A szerdai edzésen komoly csapás érte az együttest: az egyik alapember sérülést szenvedett.

Minden pontnak ára van – végletekig kiélezett a hajrá a Szuperligában

A Sepsi OSK a kiesés szélén, a Kolozsvári CFR még üldözi az FCSB-t. Egyre feszültebb a hangulat a labdarúgó Szuperliga végjátékában, ahol minden gólnak és minden pontnak sorsfordító jelentősége van.

A CFR nyerte a kolozsvári rangadót, tapad az FCSB-re

A tűzijáték elmaradt, ám így is behúzta a városi rangadót a Kolozsvári CFR, szombaton késő este két ellentétes félidőt játszva legyőzte az U-t és feljött a táblázaton a második helyre.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!