A döntést a visszalépésről a tokiói olimpia és paralimpia után részben gazdasági okok, részben pedig a koronavírus-járvány jelentette gondok miatt hozta meg Japán.
A klub-vb iránt a két arab ország előtt a Dél-Afrikai Köztársaság és Brazília is jelezte érdeklődését, amely azonban utóbbi esetében időközben elhalt - írta az insidethegames.biz. Katar ugyanakkor szívesen duplázna, vagyis a jövő évi, novemberi-decemberi vb előtt kész otthont adni a klubcsapatok világbajnokságának is, amelynek 2019-ben és 2020-ban már házigazdája volt. Az Egyesült Arab Emírségek 2017-ben és 2018-ban látta vendégül a torna szereplőit.
A klub-vb-n hét csapat küzd meg egymással: Európa, Észak- és Közép-Amerika, Dél-Amerika, Afrika, Ázsia és Óceánia kontinenstornáinak győztesei, valamint a rendező ország nemzeti bajnoka mérkőznek meg minden év végén a nemzetközi futballban nem túl nagy presztízsű trófeáért. A FIFA tervei szerint már 2021-től 24 csapatos lett volna a torna, de az újítást a világjárvány miatt elhalasztották.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!