A 31 éves futballista komoly nemzetközi tapasztalattal érkezik Csíkszeredába. Pályafutása során megfordult a magyar élvonalban, valamint Ausztriában, Németországban, Kazahsztánban, Horvátországban és Görögországban is, rendszeresen szerepelt nemzetközi kupamérkőzéseken.
Klubszinten magyar és kétszeres kazah bajnoki címet, valamint Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett.
A válogatottban 53 alkalommal lépett pályára, három gólt szerzett, és tagja volt a 2016-os, a 2021-ben megrendezett 2020-as, valamint a 2024-es Európa-bajnoki keretnek.
Kleinheisler legutóbb az osztrák Grazer AK 1902 játékosa volt, szerződése a nyáron járt le, azóta klub nélkül készült. Most új kihívás vár rá, a román élvonalban bizonyíthat.
Információink szerint a megállapodás egyelőre a nyárig szól, az FK Csíkszereda pedig a csütörtöki napon egy újabb magyarországi érkező, Tajti Mátyás szerződtetését is bejelenti.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!