Hirdetés

Kiváló helyzetkihasználás, győzelemmel rajtoltak a csíkiak

Az első félidőben a lényegi kérdéseket eldöntötték a fiúk
Fotó: Pinti Attila

Az első félidőben mutatott kiváló helyzetkihasználásnak köszönhetően kétgólos győzelemmel kezdte a labdarúgó 2. Liga új szezonját az FK Csíkszereda, vasárnap délután a házigazda piros-feketék a Ceahlăul Piatra Neamț együttesét verték meg.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A két csapatnál teljesen másképp zajlott a nyári felkészülés. Az FK Csíkszeredánál a folytonosságra tették a voksot, Ilyés Róbert vezetőedzővel vágtak neki az új szezonnak, a keretben pedig kevés változás történt. Ezekről részletesen itt számoltunk be.

Hirdetés

Kapcsolódó

A karácsonkőieknél gyakorlatilag nagytakarítás történt, hiszen az átigazolásokkal foglalkozó szakportál, a Transfermarkt információi alapján 22 játékos ment el az együttestől, 13 érkezett, továbbá új szakvezetés ült le a kispadra az olasz Marco Veronese irányításával.

Tökéletesen kezdődött az új szezon a csíkiak számára, hiszen negyedóra után már két góllal vezettek.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A 7. percben első lehetőségét rögtön gólra váltotta a házigazda: Babati Benjámin szögletét követően a labda a hatoson belül landolt, nem tudott felszabadítani a vendégek védelme és Bakos Ervin közelről a hálóba pöckölte a játékszert.

A 14. percben pedig a nyáron érkezett Jozef Dolny mutatkozott be góllal új csapatában, egy indítást követően nagyszerűen lépett ki a védők gyűrűjéből és a kapujából kifutó Brănescura rárúgta a labdát, ami magasan felpattant a levegőbe, majd az üresen maradt kapuba hullott. Amúgy az FK kezdőjében öt frissen érkező kapott helyet: Hegedűs János, Szilágyi Szabolcs, Torvund Alexander, a visszatérő Raul Palmeș és a második gól szerzője, Dolny.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Az FK ezután átengedte a játékot a Ceahlăulnak, a vendégek pedig nem tudtak élni a lehetőséggel, nem voltak veszélyesek a fiatal Simon Máté kapujára.

A karácsonkői védelem viszont továbbra sem állt a helyzet magaslatán, ennek köszönhetően a 33. percben háromra nőtt a csíkiak előnye, amikor Torvund visszagurítását Bakos passzolta a hálóba.

Nem sokkal később kényszerű cserét kellett végrehajtania Ilyés Róbertnek, a korábban megsérült Szilágyi nem tudta folytatni a játékot, le kellett támogatni a pályáról, helyét Csürös Attila vette át a középpályán. A játékrész hajrája a csíkiak tizenhatosa körül zajlott, volt is egy veszélyes vendéglövés, amit Simon, ha nehezen is, de védett.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Kényelmes előnyének tudatában a térfélcserét követően a labdabirtoklásra fektette a hangsúlyt az FK, nem erőltette a támadásokat. Így is adódtak lehetőségek, Hegedűs szabadrúgásból veszélyeztetett, Brănescu a helyén volt, míg Torvund nem tudta kihasználni lehetőségét. Patrick Petre és Gibzie érkezett a Ceahlăulhoz, a két friss emberrel veszélyesebbé váltak a vendégek, és sikerült is szépíteniük, a 68. percben labdaszerzést követően Davordzie fejjel volt eredményes.

A gól felpörgette mindkét csapatot, Babati rögtön válaszolhatott volna, ám a hatos vonaláról fölé durrantott, majd egy gyors támadás végén Ciobanu lépett ki a jobboldalon, lövését védte Simon.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A hajrára védekezőbb felállásba váltott Ilyés Róbert, Pintér jött be szűrőnek, míg elől Makrai volt a friss ember. A Ceahlăul mindent egy lapra feltéve támadott, így hátul óriási lyukak alakultak ki a védelmükben, ezt viszont nem tudta kihasználni a házigazda, hiszen Makrai lövése mellé csorgott, majd Anderson volt önző, és a ziccerben álló Makrainak passz helyett a lövést választotta, ami pontatlan volt.

Az FK így is simán nyerte a meccset, a következő játéknapon, szombaton délelőtt 11 órakor a bajnokságot a Nagyváradi Bihar FC-vel gól nélküli döntetlennel kezdett Viitorul Tg. Jiu otthonában játszik.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz, 1. forduló
FK Csíkszerda–Ceahlăul Piatra Neamț 3–1 (3–0)
gólszerzők Bakos (7., 34.), Dolny (14.), illetve Davordzie (68.)
FK Csíkszereda: Simon – Hegedűs, Palmeș, Kelemen, Bloj, Szilágyi (Csürös, 37.), Bakos, Babati Pintér (83.), Gál-Andrezly, Torvund (Anderson, 68.), Dolny (Makrai, 83.). Vezetőedző: Ilyés Róbert.
Ceahlăul Piatra Neamț: Brănescu – Gyulai (Neag, 78.), Țuțu (Ciobanu, 68.), Bracelli, Asibey, Abel Folha, Onișa, Batantu (Gibzie, 56.), Rodrigo Lima (Patrick Petre, 56.), Davordzie, Crețu. Vezetőedző: Marco Veronese.
•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

Még sokat érhet a kínaiak ellen szerzett pont a romániai hokiválogatottnak

Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

Nincs más választás: le kell győzze az éllovast a Sepsi OSK

Elengedhetetlen a győzelem a Sepsi OSK számára hazai közönség előtt az éllovas Vajdahunyadi Corvinul ellen a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának hetedik fordulójában.

Legyőzte a nagyváradiakat a Voluntari, letaszította a feljutó helyről a Sepsit

A feljutásra hajtó FC Voluntari győzelmével kezdődött a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának hetedik fordulója: a Bihar FC ellen szerzett három pontnak köszönhetően megelőzte a Sepsi OSK-t a második helyen.

Alkotmányellenes a Novák-törvény, az FK Csíkszereda elnöke szerint szemléletet kell váltani

Románia Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította az egykori sportminiszter, Novák Károly Eduárd nevéhez köthető törvényt, amely előírta volna, hogy a hazai versenyeken legalább 40%-ban román sportolókat kell szerepeltetni.

Érzelmes debütálás: jelesre vizsgázott a 2. Ligában a székelyudvarhelyi játékvezető

Érzelmekkel teli bemutatkozáson van túl a székelyudvarhelyi Feleki Gellért: a másodosztályban debütáló játékvezető nemcsak a pályán, hanem a kulisszák mögött is komoly utat járt be, amelynek egyik legfontosabb állomásához érkezett.

Élesedik a harc: kulcsforduló vár a 2. Liga mezőnyére

A román labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os idényében a következő forduló döntően befolyásolhatja a feljutásért és a kiesés elkerüléséért zajló csatát. A play-offban a Sepsi OSK, az alsóházban több veszélyeztetett csapat is kulcsfontosságú meccs előtt áll.

Megvédte edzőjét a Bihar FC a Sepsi OSK-val szembeni kirohanásáért

Nagy port kavart a Bihar FC vezetőedzőjének sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozata a Sepsi OSK elleni mérkőzés után. A nagyváradi klub megvédte Erik Lincart, meglátásuk szerint a kijelentései nem voltak soviniszta vagy diszkriminatív jellegűek.

Szorul a hurok: a riválisok könyörtelenül megbüntették a Sepsi OSK botlását (videóval)

Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.

Döntetlen idegenben, lépéshátrányba került a Marosvásárhelyi ASA az éllovassal szemben

Nem tudta bevenni a CSM Slatina kapuját, így egy ponttal távozott idegenből a Marosvásárhelyi ASA. A Metalul Buzău kihasználta a botlást, és kétpontos előnyre tett szert az élen a labdarúgó 2. Liga play-outjában.

Spekulatív hangnem az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapcsán

Nehéz időszakon van túl az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK – legalábbis, ha a román sportmédiában megjelent cikkeket nézzük. Több portál is foglalkozott a magyarországi választások rájuk vonatkozó következményeivel. Mi tisztáztunk sok kérdést.

Burcă kíméletlenül kiosztotta csapatát, a nagyváradiak a játékvezetőt kritizálták

Megszakadt a Sepsi OSK hosszú veretlenségi sorozata a labdarúgó 2. Ligában, de nemcsak az eredmény kavart hullámokat: a lefújás után kemény szavak hangzottak el mindkét oldalon, az edzők nem fogták vissza magukat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!