Hirdetés

Kiütéssel nyert a Manchester City

A City akarata érvényesült
Fotó: burnleyfootballclub.com

2020. június 23., 00:30

A Premier League 30. fordulójának zárómérkőzésén a Manchester City hétfőn este a Burnley együttesét fogadta. Végtelenül egyoldalú meccset láthattak a tévénézők, ahol a címvédő végül 5–0-ra diadalmaskodott.

2020. június 23., 00:30

A kapura lövési arány is mutatta a két csapat közti különbséget: 19-szer tüzeltek a City játékosai míg a vendégeknek egyetlen próbálkozása volt. Foden kezdte a gólgyártást a 27. percben, amihez még a szünet előtt Mahrez tett hozzá még kettőt (a másodikat egy Aguero ellen elkövetett szabálytalanság miatt megítélt 11-esből), és lényegében el is döntötték a meccset.

Hirdetés

A második félidőben sem szakadtak meg a Burnley játékosai – lehet, hogy esélyük sem lett volna rá –, hogy felvegyék a harcot a címvédővel, a manchesteri kékek szabadon szaladgálhattak a vendégek kapuja környékén.

Az 5–0-ás végeredménynél akár nagyobb is lehetett volna a különbség.

Labdarúgó Premier League 30. forduló:

Manchester City–Burnley 5–0
Gólszerzők: Phil Foden (23. és 63. perc), Riyad Mahrez (43., 45+3.), David Silva 53.

Az élmezőny: 1. Liverpool 83 pont, 2. Manchester City 63, 3. Leicester 54.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

`
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Krónika

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban

Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

Elindul a bérletértékesítés az FK Csíkszeredánál

Hétfőtől lehet megváltani az FK Csíkszeredánál a labdarúgó Szuperliga 2026–27-es idényére szóló szezonbérleteket. Az első héten kizárólag a tavalyi bérletesek újíthatják meg helyeiket.

Imre Patrik Haalandban bízik, Tuchelben kevésbé – humorral fűszerezett vb-tippek

A Gyergyói Hoki Klub jégkorongozója, Imre Patrik nemcsak a jégen nyújt őszinte játékot, hanem a labdarúgó-világbajnokság kapcsán is kimondja amit gondol.

Romokban a brassói foci, de felcsillant a reménysugár

A viszontagságos múlttal rendelkező, többször felszámolt, majd 2024 nyarán újraalapított Brassói Corona kivívta a 3. ligás szereplés jogát. Románia egyik legnagyobb városa viszont továbbra is messze áll az élvonaltól.

Mbappé büntetője döntött, Franciaország negyeddöntős a világbajnokságon

Kylian Mbappé tizenegyesből szerzett góljával Franciaország 1–0-ra legyőzte Paraguayt a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A következő körben Marokkó vár rá.

Hegedűs saját térfeléről szerzett gólt az FK Csíkszereda edzőmeccsén

Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta ausztriai edzőtáborában az FK Csíkszereda. Szabó István együttese ezúttal 2–1-re kikapott a cseh élvonal újoncától, az FC Zbrojovka Brnótól.

A focivébé három házigazdája közül az egyik búcsúzott

Az első félidőben jobb volt Kanada, a pihenőt követően Marokkó szerezte meg a vezetést, ez pedig döntőnek bizonyult a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjének első meccsén.

A spanyolok végső sikerérét várja a székelyudvarhelyi multifunkcionális edző

Az Agyagfalvi Lendületet ezüstéremig vezette a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban, emellett évek óta a székelyudvarhelyi Rose Sports multifunkcionális edzőjeként dolgozik. Ezúttal a focivébéről faggattuk Rózsa Árpádot.

Nincs megállás, máris jönnek a nyolcaddöntők a focivébén

Szombat hajnalban kialakult a legjobb 16 mezőnye a labdarúgó-világbajnokságon. Már este nekivágunk a nyolcaddöntőknek, mutatjuk a párharcok menetrendjét.

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!