A kolozsvári klub vezetősége megegyezett a játékosokkal, hogy a koronavírus-járvány idejére nem csökkentik a fizetésüket. Ennek egyetlen feltétele az volt, hogy az utóbbi néhány havi bérüket átütemezik azzal a céllal, hogy a klubnak ne legyen gondja a következő bajnoki szezonra érvényes licenc megszerzésével. A klubtól érkező információk szerint az egyedüli, aki ezt nem fogadta el, a csapat másodedzője, Alin Minteuan volt, emiatt a vezetőség arra készül, hogy eltávolítsa a posztjáról.
A CFR vezetőedzőjét, Dan Petrescut meglepte segítője döntése, és nem érti, mikor és miért romlott meg Minteuan és a vezetőség kapcsolata. A Prosport.ro portálnak nyilatkozó szakvezető közölte, kissé elkeseríti ez a helyzet, mert mindenki megértette a krízis okozta nehézségeket, és csak a fizetések késéséről volt szó.
Másrészt, Alin Minteuan tagadja az ellene felhozott vádakat, szerinte mindez csak kitaláció a klub részéről ahhoz, hogy eltávolítsák. A másodedző ugyancsak az említett portálnak elmondta,
nem azt kérték tőle, hogy átütemezzék az utóbbi havi fizetéseit, hanem, hogy még várjon a 2019-es évre neki járó prémium kiosztásával. Ezzel pedig nem értett egyet, hiszen már túl sok idő telt el azóta, és nem kapta meg a megérdemelt juttatását.
„Normális, hogy megsértődtek azon, hogy kértem a nekem járó prémiumot, amely még a múlt évre, júliusra szólt” – jegyezte meg Minteuan, aki nemcsak a vezetőséget, de Dan Petrescut is okolja a kialakult helyzetért. „Megengedhetetlen, ami történik. Szándékosan akartak befeketíteni. Pedig mit meg nem tettem ezért a klubért” – zárta a CFR egykori csapatkapitánya.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!