Már az első tíz percben eldőlt a továbbjutás sorsa, a Vasas-lányok nagy elánnal kezdték a mérkőzést, a 8. percben már 3–0-ra vezettek, a szünetben pedig már 7–0 volt az állás. Térfélcsere után sem álltak le, végül 12–0-ra nyerték a találkozót.
Érdekesség, hogy Carolina Țabur és Margarita Panova is mesternégyest ért el az összecsapáson.
„Egy pillanatig sem volt kérdés a továbbjutás sorsa, főleg, hogy a lányok a kezdő sípszótól az utolsóig komolyan vették a találkozót. Eddig mindig műgyepen játszottunk, a füves pálya kicsit megfogott minket, de a lányok jól vették az akadályokat. Természetesen voltak hibák is, de végig nagy lelkesedéssel játszottunk. Haton mennek tőlünk a válogatottba, így az is fontos volt, hogy minél több perc legyen a lábukban” – összegzett Székely János, a Vasas Femina edzője.
Most hosszú, egy hónapos szünet következik, a Vasas Femina legközelebb április 15-én játszik bajnokit, az 1. Liga 12. fordulójában a Borgóprundi Heniut fogadja a városi stadionban.
A Vasas Femina II. is „vakációzik”, legközelebb egy hónap múlva játszik, a Kolozsvári Olimpic Star vendége lesz a 2. Liga 2-es csoportjának 9. fordulójában.
Az U17-es válogatott a hollandiai elitkörös Eb-selejtezőre készül, március 23–29. között a házigazdákkal, Belgiummal és Portugáliával küzd majd meg. A hét selejtezőcsoport győztese kijut a május 9–21. között Litvániában tartandó Európa-bajnokságra.
A felnőtt válogatott a világbajnoki selejtezőkben, április 10-én a sereghajtó Moldova vendégeként lép pályára.
Női labdarúgó Román Kupa, nyolcaddöntő:
Bákói Magura–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 0–12 (0–7),
gólszerzők: Țabur (3., 5., 37., 44.), Panova (8., 34., 49., 62.), Marinescu (31.), Krall (48.), Kis (64., 86.).
Vasas Femina: Sándor Barbara (Kajtár Linda, 46.) – Krall Tímea, Péter Kata, Kis Anita, Margarita Panova, Benő Krisztina, Anamaria Vlădulescu (Mitri Rita, 52.), Carolina Țabur, Mădălina Marinescu (Kecseti Hajnal, 65.), Dávid Márta, Berkeczi Emőke.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!