Az olténiai csapat minden bizonnyal motiváltan, a győzelem szándékával érkezik Sepsiszentgyörgyre, hiszen az odavágón nem kis meglepetésre a piros-fehérek Goran Karanovic találatának köszönhetően három ponttal távoztak a Ion Oblemenco Stadionból.
Legutóbbi mérkőzésükön a háromszékiek a Konstancai Viitorul vendégeiként szaladtak bele egy nagy pofonba, ráadásul Răzvan Tincu és Rashid Bouhenna kiállításával komoly vérveszteséget is szenvedtek, ők ugyanis eltiltásuk miatt kénytelenek lesznek kihagyni a Craiova elleni összecsapást. Ezzel szemben a Victor Pițurcă korábbi román szövetségi kapitány által irányított Universitatea sima háromgólos győzelmet aratott az FC Hermannstadt ellen, és jelenleg csupán három ponttal vannak lemaradva a listavezető Kolozsvári CFR mögött.
A találkozó előtt Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője kihangsúlyozta, a jelenlegi nehéz helyzetükben minden egyes pontra szükségük van, és habár nem lesz könnyű dolguk, hiszen egy bajnokesélyes csapattal játszanak, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy kilábaljanak a hullámvölgyből.
A szakember kitért arra is, hogy az eltiltások miatt hiányosan kell felállniuk, de ennek tudatában készültek a mérkőzésre, és bízik abban, hogy akiknek az lesz a feladatuk, hogy pótolják a hiányzókat, tenni fogják a dolgukat.
„Mindannyian tudjuk, hogy jelen pillanatban minden pont és minden meccs nagyon fontos számunkra. Nem kivétel ez alól a soron következő találkozó sem, amelyen egy olyan csapat ellen játszunk, amely a bajnokság megnyerését tűzte ki célul. Mi igyekeztünk úgy felkészülni erre a mérkőzésre, hogy betömjük azokat a lyukakat, amelyek a kiállítások miatt keletkeztek a csapat szerkezetében.
A mi dolgunk most az, hogy amit emberileg lehetséges, mindent megtegyünk a pontszerzés érdekében” – nyilatkozta Leo Grozavu.
Hasonló véleményen van Gabriel Vașvari, a piros-fehérek középpályása is, aki szerint a csapat egy nehéz perióduson megy keresztül, de felkészültek a Craiova ellen, és bizakodóan néznek a mérkőzés elé.
„A Craiova ellen általában jól sikerültek a meccseink, most azonban Victor Pițurcă érkezésével kissé változik a helyzet, hiszen egy olyan tapasztalt edzőről beszélünk, aki tudja, hogyan kell felkészítenie csapatát minden egyes mérkőzésükre. De természetesen mi is keményen dolgoztunk a héten, és bízok abban, hogy elérjük azt, amit célul tűztünk ki erre az összecsapásra” – fogalmazott a Sepsi OSK labdarúgója.
A szombaton 17.30-kor kezdődő Sepsi OSK–Universitatea Craiova találkozót a Marcel Bîrsan, Ciprian Danșa és Marius Nicoară alkotta bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Plus televíziós csatornák élőben közvetítik.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 18. forduló
| 1970. 01. 01., 02:00 | FC Voluntari | FCSB | 1–2 |
| 2019. 10. 01., 16:00 | Chindia Târgoviște | Academica Clinceni | 2–5 |
| 2019. 11. 29., 18:00 | Astra Giurgiu | Medgyesi Gaz Metan | 1–0 |
| 2019. 11. 29., 20:30 | Bukaresti Dinamo | Jászvásári Poli | 1–0 |
| 2019. 11. 30., 17:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | Universitatea Craiova | 1–0 |
| 2019. 12. 01., 19:00 | Nagyszebeni Hermannstadt | Kolozsvári CFR | 1–1 |
| 2019. 12. 02., 20:30 | FC Botoșani | FC Viitorul | 1–0 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!