Az októberi hónap nagy nyertese a 9. pozícióba felkapaszkodó Metalul Buzău, amely gyors egymásutánban három győzelmet is elkönyvelt – egyedüliként a mezőnyben. Valentin Stan együttese sorozatban begyűjtötte a CS Tunari, az Újszentesi SK és a Concordia Chiajna skalpját. Ilyen sorozat még az éllovas Corvinulnak, a harmadik helyen állomásozó Marosvásárhelyi ASA-nak, a rutinos Bukaresti Steauának és a visszajutásra pályázó Sepsi OSK-nak sem sikerült, két siker mellett egy döntetlent is jegyeztek mindannyian.
Az ellentétes oldalon találjuk a sereghajtó Szatmárnémeti Olimpia VSK-t, amely immár kilenc vereséget számol, ráadásul
a sárga-kékek beállítottak egy abszolút negatív rekordot: négy gólt kaptak minden egyes hazai mérkőzésükön.
A szatmáriak nemigen élvezték a hazai pálya előnyét az eddigi öt otthon vívott meccsükön, három alkalommal 1–4 és kétszer 2–4 arányban kaptak ki, ilyen még sosem fordult elő a másodosztályban. A VSK legközelebb november 1-jén a 17. helyen álló Ceahlăul Piatra Neamț vendégeként próbál majd pontot szerezni.
Az alapszakasz felének lejártával csak egy olyan csapatot találunk a mezőnyben, amely idegenben egyszer sem talált legyőzőre (ami azt illeti, otthon sem): az éllovas Vajadunyadi Corvinult.
A Florin Maxim által irányított együttes az egyedüli a román labdarúgás két legfelső osztályában, amely nem kóstolta még a vereség ízét, az élvonalban sincs már veretlen alakulat.
A CS Afumaţi épp a 11. játéknapon veszítette el idegenbeli veretlenségét, miután 2–1-re alulmaradt a második helyen álló Nagyváradi Bihar FC vendégeként.
A Bukaresti Steaua csatára, Bogdan Chipirliu az ötödik olyan játékos, aki mesterhármast ért el az aktuális szezonban, Kehinde Fatai, Cristian Măgerușan, Cosmin Bucuroiu és Valentin Robu (mesternégyes) után.
A szezon meglepetéscsapatának számító Marosvásárhelyi ASA az előnye megtartásában jeleskedik, hat olyan mérkőzést nyert meg, amelyben szünetben is vezetett.
Eusebiu Tudor együttese áll a legjobban ilyen tekintetben, a Corvinul, a Chindia Târgovişte és a Metalul öt esetben tudta megőrizni első félidei fölényét.
Egy futballcsapat kapitányának nemcsak az a feladata, hogy kivezesse a csapatot a pályára vagy kommunikáljon a játékvezetővel.
Példát mutat, inspirálja és motiválja a többieket, ezért a legjobb és legrutinosabb játékosok közé kell tartoznia.
A román másodosztályban azonban többnyire nincs kőbe vésve a csapatkapitányi poszt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy hat együttesnél már három különböző személy is viselte a karszalagot.
Legutóbb a Câmpulung Muscel csatlakozott ehhez a trendhez (Gîsă, Jenaru és Răuţă részesült ebben a megtiszteltetésben), de a Concordia Chiajna (Rareş Lazăr, Bălaşa, Dobrescu), a Ceahlăul Piatra Neamț (Patrick Petre, Marc, Copoţ-Barb), a CSM Slatina (Mihaiu, Năstăsie, Mitran), a Voluntari (Doru Andrei, Piţian, Nemec) és a Steaua (Drăghici, Adrian Popa, Adrian Ilie) sem tudta még eldönteni, ki a legnépszerűbb a csapatban.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!