A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 1–0-ra kikapott a vendég Albániától világbajnoki selejtezőmérkőzésen, ezzel negyedik maradt a csoportjában, egyúttal csupán matematikai esélye maradt a részvétel kiharcolására.
A mindkét csapat számára rendkívül fontos mérkőzés nem kezdődött túlságosan nagy iramban, a tét látszólag inkább óvatosságra intette a játékosokat, egyik gárda sem vállalt kockázatot. Olyannyira nem, hogy az egész első félidőben egyetlen helyzet sem akadt, a hazaiak 45 perc alatt egy veszélyes beadásig jutottak, míg a vendégek két blokkolt lövésig.
A folytatás viszont magyar helyzettel indult, de Sallói Dániel közelről nem találta el kaput. Ez sem adott lendületet Marco Rossi tanítványainak, mivel utána inkább az albán csapat birtokolta többet a labdát.
Az első ziccerre az 59. percig kellett várni, akkor Myrto Uzuni lépett ki a magyar védők között, ám Gulácsi Péter nagy bravúrral védte a lövését.
A Ferencváros légiósa nem sokkal később fejjel is elrontott egy nagy helyzetet, akkor a magyar kapus kezébe bólintott. A 75. percben nagyon közel jártak a magyarok a gólhoz, de Szoboszlai Dominik beadása után Szalai Attila a jobb kapufát találta el.
A kihagyott helyzet megbosszulta magát, mert tíz perccel a vége előtt a csereként beállt Armando Broja egymaga megbolondította a magyar védelmet, majd pontos lövésével Albánia szerezte meg a meccset eldöntő gólt.
A hajrában nem jött össze az egyenlítés a magyar válogatottnak, így szinte biztossá vált, hogy nem tudja megszerezni a pótselejtezőt érő második helyet a hatosban.
A vereség nyomán a magyarok hátránya kilenc pontra nőtt a veretlenül éllovas angolokkal szemben, továbbá ötre a második albánok és négyre a harmadik lengyelek mögött.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese kedden az Eb-ezüstérmes Anglia vendége lesz a Wembley Stadionban.
Az angolok Andorra, a lengyelek San Marino ellen nyertek egyaránt 5–0-ra a jövő évi katari labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának magyar érdekeltségű I csoportjában.
Az angolok továbbra is veretlenek, a csoport állása pedig a fölényes sikereknek – és az albánok budapesti sikerének – köszönhetően nem változott: az angolok vezetnek az albánok és a lengyelek előtt.
A csoportból az első helyezett jut ki a világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért.
Labdarúgás, világbajnoki selejtezők, I csoport, 7. forduló:
Magyarország–Albánia 0–1 (0–0).
Gólszerző: Broja (80.).
Andorra–Anglia 0–5 (0–2).
Gólszerzők: Chilwell (17.), Saka (40.), Abraham (59.), Ward-Prowse (79.), Grealish (86.).
Lengyelország–San Marino 5–0 (2–0).
Gólszerzők: Swiderski (10.), Brolli (20., öngól), Kedziora (50.), Buksa (84.), Piatek (91.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Anglia Anglia | 7 | 6 | 1 | 0 | 23-2 | 19 |
2 | Albánia Albánia | 7 | 5 | 0 | 2 | 11-6 | 15 |
3 | Lengyelország Lengyelország | 7 | 4 | 2 | 1 | 24-8 | 14 |
4 | Magyarország Magyarország | 7 | 3 | 1 | 3 | 12-11 | 10 |
5 | Andorra Andorra | 7 | 1 | 0 | 6 | 4-19 | 3 |
6 | San Marino San Marino | 7 | 0 | 0 | 7 | 1-29 | 0 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!