Nagy lendülettel kezdtek a kizárólag fiatal labdarúgókkal felálló piros-fehérek, és már a találkozó első perceiben Șerban puskázott el egy helyzetet, majd Nistor lövését hárította a vendégek hálóőre. Nem sokkal később egy nagy védelmi hibát kihasználva ismét Șerban lódulhatott meg egyedül a kapu felé, azonban mellé gurított.
Szünet után újból Șerban juttathatta volna vezetéshez a szentgyörgyieket, de fejjel sem sikerült betalálnia, majd lassan kezdtek ébredezni a vendégek, akik többször is veszélyeztették Gedő kapuját. A 73. percben aztán egy baloldali szögletet követően az OSK védelme csak végignézte, ahogyan a beívelt labdát Alin Babei a hatosról, senkitől sem zavartatva a hosszú sarokba csúsztatta (0–1).
Alig öt perc elteltével azonban Valentin Suciu tanítványainak mégiscsak összejött a gólszerzés, amikor Popa laposan középre küldött beadására Vura Ottó remek ütemben érkezett, és megszerezte az egyenlítő találatot (1–1).
Az utolsó negyedórában a piros-fehérek derekasan küzdöttek, de támadásaikból hiányzott az átütő erő, így meg kellett elégedniük az egy ponttal, a következő fordulóban azonban a Brassói SR vendégeiként javíthatnak.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!