Az elhalasztott 16. forduló találkozóit pótolják be a csapatok, a Székelyudvarhelyi FC délután háromkor Szászhermányban lép pályára. Ezt követően szombaton játszik az SZFC, a 20. fordulóban a Bucovina Rădăuți együttesét fogadja.
A múlt hét végéről a nagy havazás miatt elhalasztott 19. fordulót április 3-án, jövő kedden pótolják, akkor a CSM Focșani vendége lesz az udvarhelyi csapat, jövő pénteken, április 6-án pedig a Sănătatea Darabani-hoz látogat.
„Nagyon nehéz időszak előtt állunk, hiszen jövő héten több mint ezer kilométert kell utaznunk kedd és péntek között, emellett le kell játszanunk két meccset is.
A halasztásokkal nagyon fel van bolygatva a bajnokság, májusban alig lesz meccsünk, most pedig a rossz programálás miatt kilenc nap alatt négyszer is kell játszanunk.
Múlt héten szinte az egész keret meg volt hűlve, fizikailag nagyon le vannak gyengülve, továbbá hét játékosnak három sárga lapja van, így eltiltás is veszélyezteti őket” – mondta Mészáros Alpár, az SZFC edzője.
Kiemelte, hogy a szombati ellenfél, Rădăuți szerdán szabadnapos lesz, míg a jövő keddi ellenfél, Focșani szombaton nem játszik, így sokkal pihentebbek lesznek az SZFC elleni mérkőzéseken.
„Mind olyan pályákon fogunk játszani, mint amilyen Galacon volt. Ilyen rövid időszakok alatt nagyon nehéz lesz fizikailag felépülni.
Jó csapatuk van, a kezdőjük kifejezetten erős, Udvarhelyen is 5–1-re nyertek, a cseréik viszont gyengébbek” – tette hozzá az edző. Egy hiányzó biztos, Bálint Rajmond sérüléséből lábadozik. Az utazó keretet indulás előtt véglegesítik.
Szászhermány erős középcsapatnak számít, teljesítménye pedig hullámzó, pontjainak többségét a bajnokság elején gyűjtötte össze, amikor többek között Udvarhelyen is nyert. Tavasszal idegenben megverte Focșani-t, hazai pályán viszont kikapott Rădăuți-tól, jelenleg kilencedik a táblázaton.
Kézdivásárhely csapata egy kicsivel jobb helyzetben van, mint az SZFC, mivel csak három meccse van a következő két hét alatt: szerdán a Románvásári VSK vendége lesz, de hétvégén szabadnapos. Április 3-án a Sporting Liești-et fogadja, április 6-án pedig a Bákói Aerostart. Sokat nem kell utazzanak, de ellenfeleik nagyon kemények, hiszen a ranglistán az első öt között helyezkednek el.
Az FK Csíkszereda feladata a legkönnyebb, mivel a két elhalasztott fordulóban épp olyan csapatokkal kellett volna játsszon, melyek kiszálltak (Avântul Valea Mărului), vagy kizárták (Galaci Metalosport) a bajnokságból. Így a csíkiak csak március 31-én, szombaton és egy héttel később kell pályára lépjenek, a Barcarózsnyói Olimpic Cetate otthonában, illetve a Sporting Liești vendégeként.
Labdarúgó 3. Liga, 16. (elhalasztott) forduló, szerda, 15 óra:
Szászhermányi FC–Székelyudvarhelyi FC
Bákói Aerostar–CSM Focșani
Sporting Liești–Sănătatea Darabani
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–CSM Pașcani
Románvásári VSK–Kézdivásárhelyi KSE;
Galaci Metalosport–Galaci Suporter Club Oțelul 3–0 (játék nélkül)
FK Csíkszereda–Avântul Valea Mărului 3–0 (játék nélkül)
a Bucovina Rădăuți szabadnapos lesz.
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!