Hirdetés

Kihúzták kapott gól nélkül, szétlövésekkel jutottak vb-döntőbe a magyar minifocisok

Készülhet a világbajnoki döntőre a magyar minifoci-válogatott
Fotó: Facebook/Minifoci Szövetség

Mindent kivédekezett a magyar válogatott a szerbek ellen a bakui minifoci-világbajnokság elődöntőjében, ahol végül szétlövésekkel sikerült győznie, és bejutott a vasárnapi fináléba.

2025. május 30., 22:15

A magyar gárda nagyot küzdött a legjobb négy közé kerülésért, a csütörtöki negyeddöntőben egyetlen góllal bizonyult jobbnak Mauritánia csapatánál. A másik oldalon Szerbia viszont kategórikus győzelemmel búcsúztatta Bosznia-Hercegovinát, amelynek ötször is betalált a hálójába.

A péntek esti összecsapáson sokkal jobban kezdett a szerb együttes, egyből magához ragadta a kezdeményezést. Az első játékrészben két nagy helyzetet hozott össze, de ezek kimaradtak, miközben a magyarok ritkán jutottak el a kapuig.

Hirdetés

A második félidőben semmit nem változott a játék képe, sőt a szerbek még nagyobb nyomás alá helyezték a magyarokat.

Trencsényi János tanítványai azonban hősiesen védekeztek, a kapusuk jól állta a sarat, és amikor ő is verve volt, egyik mezőnyjátékosuk a gólvonal előlről óriásit mentett.

A magyar válogatott a végéig kihúzta kapott gól nélkül, így szétlövésekkel dőlt el a továbbjutó kiléte. Itt a szerbek már az első lövésüket elrontották, a magyar kapus védeni tudott,

a magyar játékosok viszont mind a három próbálkozásukat értékesítették, és ezzel kiharcolták a döntőbe jutást.

A világbajnoki címért a magyarok a vasárnap 19 órától kezdődő fináléban a házigazda Azerbajdzsánnal küzdenek meg, amely a másik ágon 2–1-re nyert Montenegró ellen.

Minifutball-világbajnokság, elődöntő:

Magyarország–Szerbia 0–0 – szétlövések után 3–1.
Azerbajdzsán–Montenegró 2–1.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Spanyolország a világ tetején, nem sikerült a címvédés Argentínának

Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.

Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Ez is érdekelheti

Skandináv együttest visz Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

Kiesett az Európa Liga selejtezőjéből a Kolozsvári U, így a Konferencia Ligában folytatja nemzetközi szereplését. A norvég SK Brann Bergen lesz a következő ellenfele.

Tizenegyesek döntöttek Kolozsváron, magabiztosan jutott tovább a Ferencváros

Véget ért az Európa-liga selejtezőjének első fordulója. A Kolozsvári U hiába állta a sarat 120 percen keresztül, tizenegyesekkel búcsúzott a Dinamo Kijev ellen, míg a Fradi hazai pályán fölényes győzelemmel biztosította helyét a következő körben.

Gyorsan fizetnie kell, másképp kizárhatják az európai kupákból a Kolozsvári CFR-t

Ismét nehéz anyagi helyzetbe került a Kolozsvári CFR, a klub nem rendezte határidőre az UEFA felé a tartozásait, így fennáll a veszélye, hogy a jövőben kizárják az európai kupasorozatokból. A tulajdonos szerint azonban nincs ok az aggodalomra.

Az Untold nem engedett, ezért költözik Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

A Sepsi OSK stadionjában rendezi meg a Kolozsvári U a soron következő hazai európai kupamérkőzését. A kincses város klubvezetése hivatalosan is bejelentette, hogy az Untold fesztivál miatt kénytelen költözni.

Változatlanul az M4 Sport közvetíti a magyar focibajnokság mérkőzéseit

A következő, 2026–2027-es szezonban is az M4 Sport közvetíti a magyar labdarúgás legfontosabb mérkőzéseit – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Máris búcsúzott a magyar bajnok Győr a BL-től

Az idegenbeli 1–0-s vereséget követően a Győr kedden 2–2-es döntetlent játszott az izlandi Víkingurral a hazai visszavágón, így 3–2-es összesítéssel kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Európa Liga: döntetlent játszott a Kolozsvári U, idegenben nyert a Ferencváros

Megkezdődött a 2026–27-es labdarúgó Európa Liga selejtezősorozata. A Kolozsvári U értékes gól nélküli döntetlent harcolt ki a Dinamo Kijev ellen, míg a Ferencváros a hajrában szerzett góllal 2–1-re győzött a szerb Vojvodina otthonában.

Bírálni lehet, vádaskodni nem – a klubvezetők odamondhatnak/beolvashatnak a játékvezetőknek

Precedensértékű jogi döntést hozott meg az Emberi Jogok Európai Bírósága a játékvezetők bírálatával kapcsolatban. A klubvezetők a szólásszabadság keretein belül élesen is kritizálhatják a bírók teljesítményét,

Sima diadalt aratott Mezőkövesden a BL-selejtezőben a román címvédő

Az U Craiova semleges helyszínen, a Mezőkövesden lejátszott első mérkőzésen simán múlta felül a fehérorosz FK Vityebszket, így egy lépésre került a továbbjutástól a labdarúgó Bajnokok Ligája első körében.

Bemutatkozott a Puskás Akadémiánál az FK Csíkszereda volt játékosa

Mérföldkőhöz érkezett egy újabb székelyföldi tehetség: Brugger Dániel már a Puskás Akadémia felnőttcsapatában is pályára lépett. Közben alakul az FK Csíkszereda kerete az új bajnokságra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!