Két idén feljutott együttes találkozott egymással szombaton délelőtt, amelyek gyengén kezdték a szezont és a tabella végén helyezkednek el. A nyárádtőiek viszont az előző két meccsükön négy pontot gyűjtöttek, míg a Câmpulung zsinórban négy bajnokit bukott el.
Kiválóan kezdődött a mérkőzés a vendégek számára, akik a korábban az élvonalban meghatározó játékos, Gabriel Torje távoli szabadrúgásgóljával előnybe kerültek.
A korán bekapott gól nem zavarta meg a házigazdákat,
akik a szerb Milos Zukanovic találatával kiegyenlítettek. Ráadásul alig öt perccel később a javukra fordították az állást, amikor Andrei Șerban volt eredményes, ezzel a szünetben Nyárádtő 2–1-re vezetett.
A második félidő elején több lehetőséget is kidolgozott a Câmpulung Muscel, de a befejezések pontatlanok voltak, míg a túloldalon a hazaiak ellentámadásokkal veszélyeztettek.
Aztán az utolsó félórára emberhátrányba került a Maros megyei csapat,
Abel Popa kapta meg a második sárga lapját és kiállították. A végéig hiába próbálkozott a vendég gárda, nem tudott élni a helyzeteivel, a nyárádtőiek remekül védekeztek és megőrizték az előnyüket.
A Nyárádtői Unirea először nyert otthon a másodosztályban, de a siker ellenére nem lépett előrébb a rangsorban, továbbra is a 18. helyen áll. Kemény kiszállás következik Eusebiu Tudor csapata számára, egy hét múlva a feljutásra pályázó FC Argeș Pitești vendégeként játszanak.
| 2024. 10. 27. 11:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 2-0 |
| 2024. 10. 25. 16:00 | Sellenberki SK Sellenberk | FC Argeș Pitești FC Argeș | 0-0 |
| 2024. 10. 26. 11:00 | CSM Slatina Slatina | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 0-0 |
| 2024. 10. 26. 11:00 | Concordia Chiajna Chiajna | CSM Focşani CSM Focşani | 1-0 |
| 2024. 10. 26. 11:00 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | Újszentesi SK Újszentesi SK | 0-0 |
| 2024. 10. 26. 11:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | Resicabányai CSM Resica | 1-0 |
| 2024. 10. 26. 11:00 | Chindia Târgoviște Chindia | Metalul Buzău Metalul Buzău | 0-0 |
| 2024. 10. 26. 11:00 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 2-1 |
| 2024. 10. 26. 11:00 | FC Voluntari Voluntari | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 10 | 9 | 1 | 0 | 20-6 | 28 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 11 | 6 | 5 | 0 | 13-4 | 23 |
3 | Resicabányai CSM Resica | 11 | 6 | 2 | 3 | 16-14 | 20 |
4 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 10 | 6 | 1 | 3 | 18-12 | 19 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 11 | 5 | 4 | 2 | 14-9 | 19 |
6 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 10 | 5 | 2 | 3 | 10-6 | 17 |
7 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 11 | 5 | 2 | 4 | 15-13 | 17 |
8 | CSM Slatina Slatina | 10 | 4 | 4 | 2 | 18-6 | 16 |
9 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 11 | 4 | 4 | 3 | 10-8 | 16 |
10 | CS Afumaţi Afumaţi | 10 | 5 | 1 | 4 | 11-10 | 16 |
11 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 11 | 4 | 3 | 4 | 11-11 | 15 |
12 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 11 | 4 | 2 | 5 | 15-13 | 14 |
13 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 11 | 3 | 5 | 3 | 8-11 | 14 |
14 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 10 | 3 | 2 | 5 | 10-10 | 11 |
15 | Concordia Chiajna Chiajna | 10 | 3 | 2 | 5 | 10-15 | 11 |
16 | Sellenberki SK Sellenberk | 10 | 2 | 4 | 4 | 11-9 | 10 |
17 | Chindia Târgoviște Chindia | 10 | 3 | 1 | 6 | 11-13 | 10 |
18 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 10 | 2 | 4 | 4 | 7-11 | 10 |
19 | CSM Focşani CSM Focşani | 11 | 2 | 1 | 8 | 4-14 | 7 |
20 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 11 | 2 | 0 | 9 | 5-29 | 6 |
21 | 10 | 1 | 2 | 7 | 3-16 | 5 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!