Minimális előnnyel utazott a találkozó helyszínére, Netanyába Dan Petrescu csapata, amely hat nappal korábban 1–0-ra nyert a kolozsvári odavágón. Rosszul kezdődött a kedd esti mérkőzés a CFR számára, amely már az első negyedóra végén egy lesgyanús helyzetnél hátrányba került.
Alig néhány perccel később viszont Bordeianut fellökték a tizenhatoson belül, a német játékvezető pedig tizenegyest ítélt, amelyet Culio értékesített. Ezután az izraeliek ismét átvehették volna a vezetést,
ehelyett azonban a szünet előtt a CFR megfordította az állást.
Culio távoli lövését a Maccabi kapusa a legrosszabb helyre ütötte ki, Mario Rondon pedig közelről az üres kapuba bólintott, ezzel megszerezte első gólját a kolozsvári együttes színeiben.
A szünetben 2–1-re vezetett a CFR, és ez azt jelentette, hogy a második félidőben
a hazaiak háromszor kellett volna betaláljanak a továbbjutáshoz.
Fordulás után azonban rögtön kiegyenlítettek, és a folytatásban tovább erőltették a támadásaikat. Akárcsak az első mérkőzés végén, a CFR ismét túlságosan védekező taktikára váltott. Ez viszont eredményesnek bizonyult, a hátralévő időben ugyanis a Maccabi már nem tudott igazán veszélyes helyzeteket kidolgozni, így maradt a döntetlen, a kolozsváriak megőrizték a továbbjutásukat.
A harmadik selejtezőkörben a következő két héten
a Kolozsvári CFR egy neves ellenfél, a skót Celtic Glasgow ellen játszik,
vetélytársa kettős győzelemmel (5–0 hazai pályán, 2–0 idegenben) ejtette ki az észt Nomme Kaljut.
Labdarúgó Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, visszavágó:
Maccabi Tel Aviv–Kolozsvári CFR 2–2 (1–2),
gólszerzők: Blackman (15.), Cohen (48.), illetve Culio (18., büntetőből), Rondon (42.).
Maccabi: Gianniotis – Kandil (Geraldes, 59.), Piven, Jair, Davidzada – Peretz, Glazer, Rikan (Cohen, 46.), Blackman (Atar, 72.), Shechter – Micha. Edző: Vladimir Ivic.
CFR: Arlauskis – Susic, Vinicius, Burcă, Camora – Bordeianu, Culio, Djokovic, Deac (Păun, 52.) – Omrani (Mureșan, 86.), Rondon (Țucudean, 82.). Edző: Dan Petrescu.
Vezette: Marco Fritz (német).
Összesítésben a párharcot 3–2-re a Kolozsvári CFR nyerte.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!