Hirdetés

Kiharcolt egy pontot a nyárádtői labdarúgócsapat

Meg kellett elégedjenek a döntetlennel
Fotó: Haáz Vince

Döntetlennel vonult téli szünetre a Nyárádtői Unirea a labdarúgó 2. Ligában, miután a 17. forduló szombati játéknapján nem bírt a CSM Focșani együttesével.

Kötelező lett volna a győzelem megszerzése hazai pályán a Maros megyei csapatnak a bajnokságban szintén újonc vetélytársa ellen, amellyel azonos pontszámmal rendelkezik a tabella végén.

Rosszul indult a mérkőzés a nyárádtőiek számára, akik negyedórát követően hátrányba kerültek. Ezután hiába kezdeményezett többet a házigazda és voltak meg a lehetőségei, a szünetig nem tudott betalálni.

Hirdetés

A folytatásban is fölényben játszott Nyárádtő és több helyzetet dolgozott ki, a hajrá kezdetén pedig összejött az egyenlítés Andrei Șerban góljával. Ennél többre viszont nem futotta az erejükből, így meg kellett elégedjenek a döntetlennel.

Eusebiu Tudor csapata három győzelemmel, hat döntetlennel és hét vereséggel fejezte be az őszi szezont, ezzel a 16. helyen áll, a téli szünet után pedig nagyon kemény feladata lesz, hogy elkerülje a kiesést.

Az évet pedig kupameccsel zárja a nyárádtői együttes, a csoportkör 3. fordulójában szerdán 17 órától a Kolozsvári Sănătateához látogatnak, ahol minimális esélyük van a továbbjutásra.

Marosvásárhelyre igazolt a gólgyáros

Távozott a Nyárádtői Unireától Victor Astafei, aki a szezon elején alig hét mérkőzésen kapott lehetőséget a csapatban, utána viszont kikerült a keretből. A tapasztalt csatár három év alatt közel kilencven gólt szerzett Nyárádtőn és a nyáron óriási szerepe volt a 2. Ligába való feljutásban, hiszen a Besztercei Gloria elleni osztályozó döntőjében az együttes mind a négy találata az ő nevéhez fűződött.

Astafei a harmadosztályban a Marosvásárhelyi SE-nél folytatja, amely szombaton délután jelentette be a leigazolását. A 37 éves játékos 2027-ig egyezett meg a megyeszékhelyi gárdával, ahol hosszú távon a második vonalba való feljutás a célkitűzés.

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz, 17. forduló:

Nyárádtői Unirea–CSM Focșani 1–1 (0–1).

Gólszerzők: Șerban (77.), illetve Dakaj (17.).
Nyárádtő: Geantă – Chinteș, Vînău, D. Pop, P. Coza, K. Ciubotaru, Vl. Bogdan, Bîrnoi, Magyari, Zukanovic, Cruceru. Cserék: P. Ganea – A. Popa, Blidărean, M. Ioniță, R. Trif, Andr. Șerban, I. Barstan, Savin, Haiduc.
Focșani: S. Preda – Fl. Simion, S. Săpunaru, Ciopa, Al. Gab. Dumitru, Brînzan, Dakaj, Ungurianu, Rob. Enache, Al. Fl. Zaharia, Blaj. Cserék: Al. Uțiu – Tamași, M. D. Mihai, Dănilă, Andr. Mazilu, Dodoi, Cr. Ciobanu, Dănăilă, Dr. Oprea.

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 17. forduló

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz


A CS Mioveni 18 ponttal büntetve

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Újabb bizonytalanság a 2. Ligában: visszaléphet az egyik sereghajtó

Könnyen előfordulhat, hogy a 2026-os esztendő nem teljes mezőnnyel indul a labdarúgó 2. Ligában: a Câmpulung Muscel komoly anyagi nehézségekkel küzd, és egyre reálisabb forgatókönyvként merül fel a visszalépés lehetősége.

Felfigyeltek a bombaformában lévő csatárra: Heras góljaival a hónap csapatába lőtte magát

A Román Hivatásos Labdarúgóliga közzétette a labdarúgó 2. Liga decemberi álomcsapatát. A legjobbak között helyet kapott a Sepsi OSK gólgyárosa, Ignacio Heras is, aki továbbra is remek formában futballozik a háromszéki gárdában.

Nagy löketet adott a szezonrajt – a bizonyítási vágy hajtja a Marosvásárhelyi ASA székely védőjét

A másodosztályú labdarúgó-bajnokság egyik kellemes meglepetéscsapata a Marosvásárhelyi ASA, amely a felsőházba jutásért küzd. Az együtteshez a nyáron csatlakozott Demeter Zsombor egyből alapemberré vált. A székelyföldi hátvéddel beszélgettünk.

Folytathatja a moldvai csapat kispadján Selymes Tibor

Nagy valószínűséggel Selymes Tibor marad a Jászvásári Poli vezetőedzője a szezon második részére, annak ellenére, hogy a csapatnak kevés esélye maradt bejutni a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásába.

Hadnagy Attila: összeszedtük magunkat és bebizonyítottuk, hogy erős csapat vagyunk

Nehéz és hullámzó őszi idényt zárt a Sepsi OSK, amely azonban a gyengébb rajt ellenére a második helyen telel a labdarúgó 2. Ligában. Hadnagy Attila sportigazgató szerint a csapat jó úton halad, és tavasszal reális esélye van elérni a kitűzött célt.

Fontolgatja az ajánlatokat Magyari Szilárd, nem hozna elhamarkodott döntést

Több klubbal is tárgyalásokat folytat a farkaslaki labdarúgó, aki nemrég távozott a Szatmárnémeti Olimpiától. Magyari Szilárd igyekszik a legjobb döntést hozni, akár már ebben a hónapban bejelenthetik új csapatánál.

Téli szünetre mennek, egy hely már elkelt a 2. Liga felsőházából

A Vajdahunyadi Corvinul az őszi szezon utolsó fordulójában matematikailag is bebiztosította helyét a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában. A play-offért és a bennmaradásért is kiélezett harc várható a tavaszi folytatásban.

Semmi sem jött össze, elbukta hazai veretlenségét a Marosvásárhelyi ASA

Hiába minden próbálkozás, a marosi alakulatnak semmi sem jött össze: nem sikerült bevenni a Resicabányai CSM kapuját, miközben a vendégek öt perc alatt kétszer is eredményesek voltak. Az ASA először kapott ki hazai pályán, és így a harmadik helyen telel.

Hengerelt a Sepsi OSK, a 2. Liga dobogóján telel ki (videóval)

A kapus volt a Concordia Chiajna legjobb embere, de így sem tudta elkerülni, hogy a Sepsi OSK háromszor zörgesse meg a hálóját. Biztosan az első háromban zárja az évet a háromszéki együttes.

Igazi kihívás elé állíthatja az Ilfov megyei csapat a Sepsi OSK-t

Hazai környezetben játssza az év utolsó mérkőzését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely a Concordia Chiajna együttesét fogadja a labdarúgó 2. Liga 17. fordulójában. A háromszéki gárda kiváló formában várja a pénteki összecsapást.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!