Pénteken délután mintegy háromszáz néző előtt játszotta első hivatalos mérkőzését az új naptári évben a Székelyudvarhelyi FC. A labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 16. játéknapján a Mészáros Alpár által irányított házigazdáknak óriási szüksége volt a győzelem megszerzésére a Szászrégeni Lendülettel szemben, hogy elkezdje a felzárkózást, kivívja a bennmaradást a harmadosztályban.
Egy-egy gólszerzési lehetőséggel indult a meccs, a nagyobbat az SZFC hagyta ki, szögletet követően Mitra fejelt közelről mellé. Ezt követően az első játékrészben kevés focit láthattunk, amolyan idény eleji formát mutatott mindkét fél.
A második félidő merőben más volt: rögtön az elején Țepes egy 22 méteres szabadrúgásból csavarta rá, a labda mellé ment. Az 52. percben Maruczát rántották le a büntetőterületen belül, a sípmester a tizenegyes pontra mutatott.
Hodgyai végezte el a büntetőt, a bal sarokra tartó lövést a kapus hárította.
Aztán újból Mitra fejesét mentették szögletre a védők.
Az addig még a kapu területét el sem találó vendégcsapat a 65. percben szerezte meg a vezetést: szögletet utáni kavarodásból Chirilă fejelte a hálóba (0–1).
Ez még nem törte meg a hazaiakat, rögtön Hodgyai került ziccerbe, a hálóőr mellett vitte volna el, amikor az lelopta a lábáról.
A 77. percben pecsételődött meg az SZFC sorsa, Harkót buktatták a büntetőterületen belül, a tizenegyest pedig Murar belőtte (0–2). A végjátékban jött a harmadik szászrégeni gól, a félpályáról Murar ívelte a kapuba, szemfülesen vette észre, hogy a hálóőr a tizenegyes környékén tartózkodott (0–3).
Nem indult jól a tavaszi idény az udvarhelyi csapatnak, az edző, Mészáros Alpár szomorúan nyilatkozott a lefújást követően: „Ez egy olyan meccs volt, amit követően megbánod, hogy trénernek álltál. Ott voltak a lehetőségeink, a tizenegyes, jó pár gólhelyzet, aztán kikaptunk hárommal.
Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 16. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Szászrégeni Lendület 0–3 (0–0).
Gól: Sergiu Chirilă (65.), Adrian Murar (77., 83.).
SZFC: Tudose – Kovács (Barta, 46.), Potecu, Bucur, Berkeczi – Mitra, Țepeș, Jakab (Nemeș, 61.), Vékás (Marucza, 46.), Takács (Szőcs, 66.) – Hodgyai.
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport, 16. forduló
| 2020. 03. 06., 15:00 | Dési Unirea | Zilahi SCM | 3–1 |
| 2020. 03. 06., 15:00 | Kolozsvári Sănătatea | Besztercei Gloria | 2–2 |
| 2020. 03. 06., 15:00 | Székelyudvarhelyi FC | Szászrégeni Avântul | 0–3 |
| 2020. 03. 07., 15:00 | Gyulafehérvári Unirea | Sellenberki Viitorul | – |
| 2020. 03. 07., 15:00 | Alsógáldi Industria | Kolozsvári CFR II. | – |
| 2020. 03. 07., 15:00 | Nagybányai Minaur | Tordai Arieșul | – |
| 2020. 03. 07., 15:00 | Kudzsiri Metalurgistul | Lénárdfalvi Comuna | – |
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Lénárdfalvi Comuna | 15 | 10 | 4 | 1 | 40–16 | 34 |
| 2. | Nagybányai Minaur | 15 | 9 | 3 | 3 | 19–8 | 30 |
| 3. | Nagyváradi Luceafărul | 15 | 8 | 2 | 5 | 36–27 | 26 |
| 4. | Kudzsiri Metalurgistul | 15 | 7 | 5 | 3 | 21–16 | 26 |
| 5. | Sellenberki Viitorul | 15 | 6 | 7 | 2 | 23–19 | 25 |
| 6. | Besztercei Gloria | 16 | 7 | 4 | 5 | 17–19 | 25 |
| 7. | Szászrégeni Avântul | 16 | 5 | 7 | 4 | 27–21 | 22 |
| 8. | Tordai Arieșul | 15 | 5 | 7 | 3 | 19–16 | 22 |
| 9. | Váradszentmártoni SK | 15 | 7 | 1 | 7 | 29–29 | 22 |
| 10. | Dési Unirea | 16 | 6 | 3 | 7 | 19–24 | 21 |
| 11. | Kolozsvári Sănătatea | 16 | 5 | 5 | 6 | 22–21 | 20 |
| 12. | Gyulafehérvári Unirea | 15 | 4 | 4 | 7 | 21–19 | 16 |
| 13. | Kolozsvári CFR II. | 15 | 4 | 3 | 8 | 21–32 | 15 |
| 14. | Székelyudvarhelyi FC | 16 | 2 | 4 | 10 | 11–28 | 10 |
| 15. | Zilahi SCM* | 16 | 4 | 3 | 9 | 21–32 | 9 |
| 16. | Alsógáldi Industria | 15 | 2 | 2 | 11 | 16–35 | 8 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!