A bajnokságok felfüggesztését követően a Professzionális Liga (LPF) és a klubcsapatok képviselői egy közös csoportot hoztak létre. Ők naponta egyeztetnek, vizsgálják, hogy az adott helyzetben mi lehet a megfelelő lebonyolítás a fennmaradó mérkőzésekkel kapcsolatosan.
A jelenlegi álláspontról Cristian Bivolaru, az élvonalban szereplő Konstancai Viitorul ügyvezető igazgatója számolt be a Pro X tévétársaságnak. Nagyon úgy fest, hogy az idei kiírást már nem tudják végig vinni, így az 1. Ligából nem esik ki egyetlen együttes sem, a másodosztályból pedig feljut négy, a soron következő szezonban tizennyolc klub vághat neki a pontgyűjtésnek.
„A tizennyolcas mezőny a jelenlegi állapotok szerint a legvalószínűbb. A kis csapatunk napi szinten tartja a kapcsolatot, tárgyalunk a felvetett gondolatmenetek kapcsán, három forgatókönyvet készítettünk el. Az optimista szerint a bajnokság minden szinten véget tud érni, azaz a fennmaradó találkozókat mindenki lejátssza. A reálisabb szerint pár mérkőzés mind a pontvadászatban, mind a kupában lemehet, egy sűrített versenynaptár alapján.
– vázolta fel a tengerpartiak vezetője.
Előzően a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) két időpontot jelölt meg a 2. Liga folytatására: május 16-át és június 13-át. Az előző dátumon nehezen elképzelhető, hogy újból elrajtoljon a másodosztály, valószínű, hogy a szükségállapotot meghosszabbítja a kormány – így a bajnokságok is felfüggesztve maradnak azon időszak alatt.
A másodosztály jelenlegi rangsora alapján az első négy helyen az Aradi UTA, a CS Mioveni, a Turris Turnu Măgurele és az FC Argeș tartózkodik, ugyanakkor, ha nem esik ki egyetlen alakulat sem, akkor az FK Csíkszereda jövőre is ezen a szinten maradhat, a pontvadászat félbeszakadásakor ugyanis a kiesést jelentő tizenhetedik helyen állt.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!