A gyergyóiak számára egyértelmű volt a feladat: mindenképpen győzniük kellett, emellett kedvező eredményekre is szükségük volt a riválisok mérkőzésein.
Az összecsapás elején inkább a vendég székelyudvarhelyiek veszélyeztettek, de Moga ismét kiváló teljesítményt nyújtott a hazai kapuban, több nagy védéssel tartotta életben csapata reményeit.
A VSK első komolyabb támadása rögtön gólt eredményezett: egy beadást követően Țepeș közelről talált a hálóba a 19. percben. A szünetig az SZFC irányította inkább a játékot, de a gyergyói védelem és Moga megőrizték az előnyt.
A második félidőben főként mezőnyjáték zajlott, kevés helyzettel. A 71. percben azonban a csereként beállt Bontaș remek egyéni akció végén a hosszú alsó sarokba lőtt, megduplázva a hazai előnyt. A hajrában a VSK már elsősorban a védekezésre koncentrált, az udvarhelyiek pedig beszorították a hazaiakat. Györgyi a 87. percben szépített, de ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elég.
A lefújás után azonban nem lehetett felhőtlen az öröm Gyergyószentmiklóson, hiszen a párhuzamos találkozókon az Adjud, a Jászvásár és a Bákói Aerostar is győzni tudott, így a VSK az utolsó előtti helyen zárta a bajnokságot, ami kiesést jelentett. Ennek ellenére még van esély arra, hogy a gyergyói együttes ősszel is a 3. Ligában induljon.
Rokaly Attila csapatvezető elmondta: hivatalosan is jelezték a Román Labdarúgó-szövetség felé, hogy vállalnák a szereplést, amennyiben a következő idény csoportjait nem sikerül teljesen feltölteni a 4. Ligából feljutó csapatokkal. A tapasztalat az, hogy minden évben előfordul ilyen helyzet, és van több olyan csoport is, ahol az idei szezon közben voltak visszalépők, így jó esély van arra, hogy a VSK megkapja a lehetőséget. Előnyt jelent számukra az is, hogy a 3. Liga nyolc csoportjában a kiesők közül a gyergyóiak szerezték a legtöbb pontot.
| 2026. 05. 16. 18:00 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 2-1 |
| 2026. 05. 16. 18:00 | CSM Adjud CSM Adjud | CSM Vaslui CSM Vaslui | 1-0 |
| 2026. 05. 16. 18:00 | Bákói Aerostar Aerostar | Bucovina Rădăuți Bucovina Rădăuți | 2-1 |
| 2026. 05. 16. 18:00 | Jászvásári USV Jászvásári USV | Bákói FC II. Bákói FC II. | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSM Vaslui CSM Vaslui | 7 | 3 | 2 | 2 | 10-9 | 41 |
2 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 7 | 2 | 4 | 1 | 16-11 | 40 |
3 | Jászvásári USV Jászvásári USV | 7 | 2 | 3 | 2 | 10-14 | 37 |
4 | Bucovina Rădăuți Bucovina Rădăuți | 7 | 2 | 1 | 4 | 13-10 | 36 |
5 | CSM Adjud CSM Adjud | 7 | 4 | 2 | 1 | 11-5 | 35 |
6 | Bákói Aerostar Aerostar | 7 | 3 | 1 | 3 | 15-17 | 35 |
7 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 7 | 3 | 1 | 3 | 8-11 | 34 |
8 | Bákói FC II. Bákói FC II. | 7 | 2 | 0 | 5 | 11-17 | 18 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!