A DVSC mezőnyfölényével telt a találkozó első része, a paksiak jól szervezett védelmével szemben azonban komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani a hazaiak. A vendégek aztán teljesen váratlanul vezetést szereztek, és a folytatásban magabiztosan őrizték előnyüket.
A szünet után is a DVSC birtokolta többet a labdát, mezőnyfölénye azonban helyzetekben nem nyilvánult meg. A hazai esélyeket egy óriási kapushiba hozta vissza, a menteni igyekvő Rácz ugyanis nem találta el a labdát, Trujic pedig az üres kapuba gurított. A bennmaradáshoz a Debrecennek még egy gólt szereznie kellett volna. A hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott is a házigazda, de Ferenczi lövése – már a hosszabbításban – a felső lécről a gólvonalra pattant, így maradt a döntetlen.
A lefújás után az elkeseredett debreceni szurkolók a pályára rohantak, és számonkérték a játékosokon a gyenge teljesítményt, többüket meglökték és megpróbálták lerángatni róluk a mezt. A volt válogatott, debreceni Tőzsér Dániel pályafutása utolsó meccsét játszotta.
A hétszeres bajnok, hatszoros kupagyőztes DVSC 1993 óta folyamatosan az első osztály tagja volt.
A Kisvárda szombaton két góllal nyerni tudott a Diósgyőr vendégeként, ezzel kiharcolta a bennmaradást az élvonalban. A játékvezető a 36. percben dörgés, villámlás és felhőszakadás miatt az öltözőbe rendelte a csapatokat, és csaknem negyedórás várakozás következett.
Az Újpest pedig hazai pályán biztosította be élvonalbeli tagságát, az utolsó és már biztos kieső Kaposvár felett aratott sima győzelmet. Az ezüstérmes MOL Fehérvár FC pedig 1–1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeg vendégeként.
Frissítés
Bronzérmes a Puskás Akadémia
Az idény meglepetéscsapataként számon tartott Mezőkövesd 1–0-s vereséget szenvedett a bajnok Ferencváros vendégeként, így negyedikként zárta a szezont, és nem indulhat az Európa Ligában. A bronzérmes a Puskás Akadémia lett, miután 2–1-re legyőzte a vendég Budapest Honvédot.
OTP Bank Liga, 33. forduló:
Debreceni VSC–Paksi FC 1–1 (0–1),
gólszerzők: Trujic (75.), illetve Könyves (17.).
Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good 0–2 (0–2),
gólszerzők: Obradovics (8.), Fernando Viana (41.).
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 5–0 (3–0),
gólszerzők: Simon K. (12.), Novothny (44.), Bacsa (45+1., 49.), Máté (57.).
ZTE FC–MOL Fehérvár FC 1–1 (0–1),
gólszerzők: Babati (83.), illetve Hodzic (4.).
Ferencváros–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0 (1–0),
gólszerző: Tokmac (41.).
Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 2–1 (1–1),
gólszerzők Nagy (35.), Slagveer (84.), illetve George (22.)
A bajnokság végeredménye:
1. FTC 76
2. MOL Fehérvár 63
3. Puskás 54
4. Mezőkövesd 50
5. Honvéd 44
6. Újpest 43
7. Zalaegerszeg 43
8. Kisvárda 42
9. DVTK 41
10. Paks 41
11. DVSC 39
12. Kaposvár 14
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!