Hirdetés

Kiejtették a címvédőt – a Mezőkövesd az első döntős a Magyar Kupában

Végig kiélezett volt a két csapat párharca
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2020. május 26., 21:16

A Mezőkövesd Zsory FC lett a labdarúgó Magyar Kupa első döntős csapata, az elődöntő keddi esti visszavágóján 2–2-es döntetlent játszott a Mol Fehárvár FC otthonában, és idegenben szerzett több góljának köszönhetően továbbjutott.

2020. május 26., 21:16

A házigazda és címvédő székesfehérváriak várták kedvezőbb helyzetből a visszavágót, miután a múlt hétvégi első mérkőzésen a hajrában egyenlítve 1–1-es döntetlent értek el idegenben. A vendégek nem számíthattak vezetőedzőjükre, Kuttor Attilára, aki kétmeccses eltiltást kapott, mivel az odavágón kritizálta a játékvezető egyik döntését, ezért piros lappal büntették és el kellett hagynia a kispadot.

Hirdetés

A szakvezető hiánya viszont egyáltalán nem zavarta csapatát, amely korán betalált a grúz Zivzivadze révén, ezzel máris meglőtte az idegenben elengedhetetlen gólt. A Mol Fehérvár hiába uralta a játékot, a támadások erőtlenek voltak, sőt

az ellentámadásoknál veszélyes mezőkövesdiek – akárcsak a mérkőzés kezdetén – a második félidő elején is eredményesek voltak, Zivzivadze ezúttal előkészítő volt, Pekár László pedig megduplázta az előnyt.

Ezzel már nagyon közel került a továbbjutáshoz a vendég együttes, hiszen a hazaiaknak három gólra volt szükségük. Ettől pedig nem is voltak távol, a szépítés nem váratott sokat magára, Hodzic találatával még életben tartotta a Fehérvár reményeit, majd négy perccel később Stopira fejesgóljával kiegyenlített a Fehérvár.

A hajrában megrohamozták az ellenfél kapuját a hazaiak, de a továbbjutást érő találatot már nem tudták megszerezni.

A tavalyi kupagyőzelem után a Fehérvár idén az elődöntőben búcsúzott, a Mezőkövesd idegenben szerzett több góljával bejutott a döntőbe, és története eddigi legnagyobb sikerét érte el.

Labdarúgó Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:
Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd Zsóry FC 2–2 (0–1)
Továbbjutott a Mezőkövesd 3–3-mal, idegenben szerzett több góllal
Gólszerzők: Hodzic (63.) Stopira (86.), illetve Zivzivadze (8.), Pekár (54.)
Fehérvár: Kovácsik – Fiola (Hodzic, 46.), Muszliu, Vinícius (Juhász R., 89.), Stopira – Elek Á. (Futács, 77.), Houri – Nego (Bamgboye, 65.), Kovács I., Petrjak (Milanov, 65.) – Nikolics. Vezetőedző: Joan Carrillo
Mezőkövesd: Szappanos – Eperjesi, Karnyicki (Nagy D., 72.), Pillár, Silye – Meszhi – Pekár (Farkas D., 75.), Besirovic, Neszterov, Cseri (Vajda, 65.) – Zivzivadze (Jurina, 72.). Vezetőedző: Tóth Mihály (Kuttor Attila eltiltása miatt)
Vezette: Vad II István

A másik párharcban:
22.00 Budapest Honvéd–MTK Budapest (az első mérkőzésen: 0–0)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!