Európa-szerte zárult a labdarúgó Nemzetek Ligája, kialakultak a csoportállások. A végső rangsor alapján elkészült a kalapbeosztás a két hét múlva esedékes 2020-as Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolására.
Mind a magyar, mind a román fociválogatott a Nemzetek Ligája C osztályában szerepelt, mindkét csapat másodikként végzett. A végelszámolásnál közel voltak, hogy a 3. kalapból várják a kontinenstorna selejtezőjének sorsolását.
Végül Magyarország és Románia neve is a 4-es urnába kerül, így az már biztos, hogy az Eb-selejtezők során nem lesznek ellenfelek – az azonos kalapban lévők ugyanis nem kerülhetnek össze.
Amennyiben ránézünk a kalapbeosztásokra, megállapíthatjuk, hogy a két nemzeti együttes roppant erős, valamint elfogadható csoportot is kaphat. Amennyiben Fortuna istennő úgy akarja, akkor az ellenfelek lehetnek: Franciaország, Németország, Szerbia, Macedónia és Lettország. A másik pólus, a könnyebb: Lengyelország, Csehország, Izrael, Gibraltár, San Marino.
A 2020-as Eb-selejtező sorsolását december 2-án (romániai idő szerint) 13 órától tartják Dublinban.
1. kalap: Portugália, Svájc, Hollandia, Anglia, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Horvátország, Lengyelország
2. kalap: Németország, Izland, Bosznia-Hercegovina, Ukrajna, Dánia, Svédország, Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország
3. kalap: Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország, Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország, Bulgária, Izrael
4. kalap: Magyarország, Románia, Görögország, Albánia, Montenegró, Ciprus, Észtország, Szlovénia, Litvánia, Grúzia
5. kalap: Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország, Luxemburg, Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Moldova, Gibraltár, Feröer
6. kalap: Lettország, Liechtenstein, Andorra, Málta, San Marino
1. kalap: Olaszország (házigazda), Németország, Anglia
2. kalap: Spanyolország, Dánia, Franciaország
3. kalap: Szerbia, Horvátország, Belgium
4. kalap: Ausztria, Lengyelország, Románia
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!