A bajnokság 2-es csoportjában már az ötödik, záróforduló előtt ismert volt a két továbbjutó kiléte, a Marosvásárhelyi SE és Marosoroszfalu a hétközi játéknapon bebiztosították helyüket az elődöntőben. A szombati mérkőzésükön a marosvásárhelyiek hazai pályán nyolcat lőttek a vendég Erdőszentgyörgynek, és jobb gólkülönbséggel megszerezték a csoport első helyét, miközben a marosoroszfalui csapat játék nélkül nyerte meg a Dicsőszentmárton elleni meccsét.
Két csapat is pályázott a második helyre az 1-es csoportban, a Marosszentgyörgyi Kinder és Mezőszengyel éppen egymás ellen játszottak az utolsó fordulóban. A házigazda mezőségiek szoros küzdelemben 4–3-ra győztek, de ez nem volt elegendő, mivel gyengébb gólkülönbségük miatt lemaradtak a továbbjutásról. Így a Kinder végzett a második pozícióban, a csoportgyőztes Radnót mögött, amely az utolsó találkozóján 6–4-re verte idegenben Búzásbesenyőt.
Az öt forduló lejártával a csoportok első két-két helyezettje továbbjutott az elődöntőbe, ahol az elsők a másodikokkal mérkőznek meg semleges helyszínen. A csoportok végeredménye szerint
Marosvásárhelyi SE–Marosszentgyörgyi Kinder és Radnót– Marosoroszfalu párharcokat rendeznek.
A két párharc nyertese bejut a döntőbe, amelyet szintén semleges pályán játszanak, és a győztes képviseli majd Maros megyét a 3. Ligába jutásért kiírt kétlépcsős osztályozón.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!