Hirdetés

Ki csatlakozik a négy nagyhoz a Szuperligában?

A visszavágó-sorozatban sokkal jobban kell teljesítenie a Sepsi OSK-nak ahhoz, hogy bejusson a felsőházi rájátszásba
Fotó: Pinti Attila

2023. november 08., 10:32

Beleástuk magunkat a labdarúgó Szuperliga statisztikáiba, amikből kiderült, hogy négy csapatnak gyakorlatilag bérelt helye van az első hat között, így a felsőházi rájátszásban is. Mit mutatnak a számok, mennyi esélye van a Sepsi OSK-nak?

2023. november 08., 10:32

A 2023–24-es Szuperliga alapszakaszának felénél tartunk, így az adatokat összehasonlítottuk az előző három bajnokság hasonló időszakaival, és érdekes egyezéseket találtunk.

Négy együttes gyakorlatilag kibérelte magának a helyet az első hat között (a Kolozsvári CFR, az FCSB, az Universitatea Craiova és a Bukaresti Rapid), a maradék két helyért harcol a többi csapat.

Hirdetés

Az adathalmazból az is tisztán látszik, hogy az előző három bajnokságban az alapszakasz felénél és végén is ugyanaz a csapat állt az élen,

közülük a Kolozsvári CFR és a Konstancai Farul bajnoki címet is ünnepelhetett, míg az FCSB a 2020–21-es szezonban a második helyre futott be.

•  Fotó: Grafika: Csáki Ferencz Galéria

Fotó: Grafika: Csáki Ferencz

Hasonló az idei a tavalyival

Egy évvel ezelőtt az alapszakasz felénél a Farul–CFR páros 34 ponttal ellépett az üldözőktől, a Rapid volt a harmadik 29 egységgel, míg a Craiova 25 ponttal a negyedik helyen állt. Az első hatban az FCSB (23 pont) és a Petrolul (20) volt még ott.

Idén is hasonlóan alakulnak a dolgok, ám ezúttal az FCSB vezeti a bajnokságot (31 pont), egy pont előnye a második CFR (30), kettő a harmadik Rapiddal szemben (30). Hat pontos szakadék következik, hiszen a Hermannstadt/Universitatea Craiova kettős 23 pontot gyűjtött az eddig lejátszott 15 forduló alatt, míg a felsőházat jelentő utolsó, hatodik helyen a Petrolul található (21).

Tavalyhoz képest annyi változás van az első hatban, hogy a bajnoki címvédő Farul idén csak a hetedik (igaz, csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a Petrolul mögé), helyét pedig a Hermannstadt vette át, a többi együttes azonos.

•  Fotó: Grafika: Csáki Ferencz Galéria

Fotó: Grafika: Csáki Ferencz

Az alapszakasz végénél csak egy-két helyen változott az első hat összetétele a félidőhöz viszonyítva:

– 2020–21-ben az FC Viitorul (jelenlegi Farul) helyett az FC Botoșani jutott be a felsőházba;
– 2021–22-ben az FC Botoșani és a Rapid helyett a Konstancai Farul és az FC Argeș került a legjobb hat közé,
– 2022–23-ban a Petrolul helyett a Sepsi OSK örülhetett.

Fel van adva a lecke a Sepsi OSK-nak

A Sepsi OSK számára a 2020–21-es szezon kimagasló volt, hiszen az alapszakasz felénél (27 pont), végénél és a rájátszás befejezténél is a negyedik helyen állt, ez a háromszékiek legjobb bajnoksága volt. A 2021–22-es szezonban 15 fordulót követően a 11. volt (14 pont, tizenegy pontra a felsőháztól), az alapszakasz végén pedig a 10. lett (nyolc pontra a felsőháztól). A tavalyi pontvadászatban 15 fordulót követően a 7. (egy pontra a felsőháztól), az alapszakasz végén pedig az emlékezetes FC U Craiova elleni 4–0-s sikerrel a hatodik lett.

Idén szinte minden téren ugyanazok a mutatók, mint tavaly, azaz 5 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség.

•  Fotó: Grafika: Csáki Ferencz Galéria

Fotó: Grafika: Csáki Ferencz

Míg az előző szezonban 21–13 volt a gólkülönbség 15 fordulót követően, idén 18–18, így ebből is nagyon jól látszik, hogy hiába a kiváló kezdés, utána nagyon sok gólt kapott az OSK, emiatt pedig jött a zsinórban hatmeccses vereségi sorozat is.

Az adatokat nézve az alapszakasz végén legalább 42 pont kell ahhoz, hogy egy csapat elcsípje a 6. helyet – 2021–22-es szezonban ennél jóval több, 47 egységre volt szükség. Így alaposan fel van adva a lecke a Sepsi OSK-nak, amelynek a visszavágó-sorozatban sokkal jobban kell teljesítenie, és a sűrű mezőny miatt legalább 25–26 pontot kell gyűjtenie ahhoz, hogy elcsípje a felsőházat és megmentse a szezont.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
15
9
4
2
28-15
31
2
Kolozsvári CFR CFR
15
9
3
3
28-14
30
3
Bukaresti Rapid Rapid
15
8
5
2
31-17
29
4
FC Hermannstadt Hermannstadt
15
5
8
2
23-15
23
5
Universitatea Craiova U Craiova
15
6
5
4
21-16
23
6
Petrolul Ploiești Petrolul
15
4
9
2
19-16
21
7
Konstancai Farul Farul
15
6
3
6
21-23
21
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
15
5
4
6
18-18
19
9
Kolozsvári U Kolozsvári U
15
4
7
4
22-23
19
10
Aradi UTA UTA
15
4
6
5
17-21
18
11
Galaci Oțelul Oțelul
15
2
11
2
12-12
17
12
Jászvásári Poli Jászvásár
15
4
5
6
16-20
17
13
FC Voluntari Voluntari
15
4
4
7
17-26
16
14
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
15
4
3
8
24-28
15
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
15
2
4
9
9-26
10
16
FC Botoșani Botoșani
15
0
7
8
14-30
7
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!