Hirdetés

Kézben tartotta a meccset az U Craiova, aztán jött a kiállítás

Nem tudta lezárni a mérkőzést a craiovai csapat, elúszott a győzelme. Archív
Fotó: Pinti Attila

2022. november 29., 21:03

Elhalasztott mérkőzéseket pótolnak be a hét közepén a labdarúgó Szuperligában, a nyáron az európai kupasorozatokban érdekelt csapatok lépnek pályára. Elsőként az Universitatea Craiova játszott, kedden este két pontot elveszített a Chindia Târgoviște ellen.

2022. november 29., 21:03

A vendég craiovaiak hamar megszerezték a vezetést, a 13. percben Vătăjelu kiváló beadására Alexandru Crețu érkezett és védhetetlenül fejelt a hálóba. Néhány perccel később szintén ők ketten játszottak össze, de az Universitatea középpályása ezúttal kevéssel mellé lőtt. A Chindia az első félidő végén veszélyeztetett először, Popadiuc szabadrúgása okozott némi gondot az oltyán csapat kapusának.

Hirdetés

A szünet után is veszélyesebbek voltak a vendégek, előbb Papp lövése az oldalhálóba vágódott, majd Martic nagy ziccert nagyott ki, a hazaiak kapusa mentett. 

Az utolsó huszonöt percre emberhátrányba kerültek a craiovaiak, miután Screciu kevesebb, mint két perc alatt két sárga lapot kapott.

A végén a házigazda kihagyta egyenlítési lehetőségét Cherchez révén, de aztán a 90. percben Daniel Popa találatával mégis kiharcolta a döntetlent.

Labdarúgó Szuperliga, 6. forduló, elhalasztott mérkőzés:

Chindia Târgoviște–Universitatea Craiova 1–1 (0–1).

Gólszerzők: Popa (90.), illetve Crețu (13.).

FC Hermannstadt–Kolozsvári CFR – szerdán 19 órától.

FC Botoșani–FCSB – csütörtökön 19 órától.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Konstancai Farul Farul
18
12
5
1
33-14
41
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
17
12
1
4
30-17
37
3
Bukaresti Rapid Rapid
18
10
3
5
22-16
33
4
Universitatea Craiova U Craiova
18
9
5
4
23-19
32
5
FCSB FCSB
17
8
5
4
28-23
29
6
FC Hermannstadt Hermannstadt
18
7
6
5
21-17
27
7
Petrolul Ploiești Petrolul
18
8
2
8
17-20
26
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
18
7
4
7
28-14
25
9
Chindia Târgoviște Chindia
18
5
6
7
22-23
21
10
FC Voluntari Voluntari
18
5
6
7
14-18
21
11
FC Argeș Pitești FC Argeș
18
6
3
9
14-26
21
12
FC Botoșani Botoșani
18
4
8
6
16-24
20
13
Kolozsvári U Kolozsvári U
18
4
6
8
13-19
18
14
Aradi UTA UTA
18
4
5
9
16-24
17
15
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
18
4
4
10
17-23
16
16
CS Mioveni Mioveni
18
1
5
12
10-27
8
FC Hermannstadt:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Tapasztalt hálóőrrel erősített a Sepsi OSK

Második nyári igazolását is bejelentette a Sepsi OSK. A háromszéki klub pénteken közölte, hogy megszerezte David Lazar játékjogát, a rutinos kapus pedig kétéves szerződést írt alá a piros-fehérekkel.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Pro licences edző lett Ovidiu Burcă

A Sepsi OSK vezetőedzője, Ovidiu Burcă megszerezte a legmagasabb fokú edzői képesítést és átvette pro licences diplomáját a Román Labdarúgó-szövetség által szervezett UEFA-képzésén.

Új gyepszőnyeget kap az FK Csíkszereda stadionja

Megkezdődött az FK Csíkszereda stadionjában a centerpálya felújítása. A Szuperliga júliusi rajtjára készülő klub teljesen felújítja a játékteret, amelyet az elmúlt szezon téli mérkőzései jelentősen megviseltek.

Anderson Ceará az FCSB-hez igazolt – hivatalos

Megállapodott az FK Csíkszereda és az FCSB, Anderson Ceará átigazolt a fővárosiakhoz. A székelyföldi klub elköszönt a brazil játékosától.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az újdonsült bajnok kerete a legértékesebb a hazai élvonalban

A Transfermarkt portál frissítette a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok és játékosok piaci értékét, eszerint a bajnoki címet szerző Universitatea Craiova számít a legértékesebb csapatnak, megelőzve az eddigi éllovas FCSB együttesét.

A csapatok közel fele lecserélte edzőjét a Szuperligában

Nagy volt a jövés-menés az elmúlt időszakban az élvonalbeli labdarúgóklubok háza táján, a mezőny tizenhat együttese közül hat új vezetőedzővel vág neki az új idényre való felkészülésnek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!