A székelyföldi együttes mind a három eddigi találkozóján vezetett a szünetben, a folytatásban viszont már nem tudta diktálni a tempót, és bár az első két játéknapon behúzta a három pontot a Jászvásári Poli és a Gloria Buzău ellen, legutóbb viszont a Bukaresti Dinamóval szemben már elszalasztotta a győzelmet.
Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója a Székely Sport érdeklődésére elmondta, hogy immár a harmadik meccsen csak egy félidőt játszanak és a második játékrészben fizikailag visszaesnek a játékosok, ami nem normális.
– fogalmazott.
Kérdésünkre, hogy ez minek tudható be, Hadnagy Attila úgy válaszolt, lehet arra fogni, hogy a szezon elején vagyunk, a játékosok pedig még nincsenek összeszokva, azonban megemlítette azt is, hogy nincs tisztában vele, a csapat erőnlétileg mennyire van felkészülve.
– mutatott rá.
„Persze tudjuk, hogy egy mérkőzést sem könnyű megnyerni, de akkor mi lesz, amikor erősebb ellenfelekkel játszunk, mert következik a Bukaresti Rapid, az Universitatea Craiova és a Kolozsvári U elleni meccs?” – tette fel a kérdést a sportigazgató.
Meglátása szerint a legközelebbi összecsapás augusztus 5-én, hétfőn 22 órától a bajnokságot rosszul kezdő Rapid otthonában nagyon nehéz lesz, olyan nézőközönség előtt, amely elejétől a végéig a csapat mellett van és szép hangulatot teremtenek.
– jelentette ki Hadnagy Attila.
A Sepsi OSK három forduló után a harmadik helyet foglalja el a Szuperligában, az élen azonos pontszámmal rendelkezik a jobb gólkülönbségével éllovas Universitatea Craiovával és a második Galaci Oțelullal.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 3 | 2 | 1 | 0 | 6-2 | 7 |
2 | Galaci Oțelul Oțelul | 3 | 2 | 1 | 0 | 5-2 | 7 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 3 | 2 | 1 | 0 | 4-2 | 7 |
4 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 3 | 1 | 2 | 0 | 4-2 | 5 |
5 | Unirea Slobozia Slobozia | 3 | 1 | 2 | 0 | 4-3 | 5 |
6 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 3 | 1 | 1 | 1 | 7-5 | 4 |
7 | Gloria Buzău Gloria | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-3 | 4 |
8 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 3 | 1 | 1 | 1 | 5-6 | 4 |
9 | Petrolul Ploiești Petrolul | 3 | 1 | 1 | 1 | 2-4 | 4 |
10 | FC Botoșani Botoșani | 3 | 1 | 0 | 2 | 3-4 | 3 |
11 | Jászvásári Poli Jászvásár | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-3 | 3 |
12 | Bukaresti Rapid Rapid | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-4 | 2 |
13 | FCSB FCSB | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-5 | 2 |
14 | Aradi UTA UTA | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-5 | 2 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 3 | 0 | 2 | 1 | 2-4 | 2 |
16 | Konstancai Farul Farul | 3 | 0 | 1 | 2 | 0-2 | 1 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!