Az FC Voluntari otthonában indította a Sepsi OSK a harmadik idényét a labdarúgó 1. Ligában. A háromszékiek a nyári szünetben alaposan átalakultak, több mint tíz új játékos érkezett, míg a szakmai stáb is kicserélődött, az edzői feladatokat László Csaba vette át. Ezzel szemben az ellenlábasnál, a főváros melletti település együttesében sokkal kevesebb volt a változtatás.
Az első gólszerzési lehetőség a hazaiak előtt adódott, Popadiucot ugratták ki, aki ziccerben fölé bombázta. A folytatásban többnyire mezőnyben csordogált a játék, mindkét fél több elemi hibát vétett, nehézkes volt a támadások szövögetése.
Félórát követően lehetett feljegyezni a következő valamirevaló szituációt, ezt is a házigazdák puskázták el, Câpâțînă lőtte fölé. A sepsiszentgyörgyieknek egyetlen kapura tartó próbálkozása volt az első játékrészben, a pihenő előtt Dumiter fejesét könnyedén fogta a kapus (0–0).
A játék képe a második felvonásban sem változott, mindkét gárda szerény játékot mutatott, kevés focit láthatott a kis számú nézőközönség – mintegy harminc fős háromszéki szurkolótábor buzdította a fiúkat a helyszínen.
Ugyancsak az FC Voluntari volt veszélyesebb, a 70. és a 72. percekben Armaș, majd Costin tette próbára Niczulyt, a hálóőr mindkétszer a helyén volt.
A végjátékban, a 88. minutumban Dylan Flores egy védőről visszapattanó labdát lőtt rá távolról, a hálóőr védett. A gólnélküli döntetlen méltóan tükrözi a találkozó összképét. A pozitívum, hogy Fülöpék egy pontot vihettek haza.
Felejthető nyitómeccsen vagyunk túl, nagyon sok még a tennivaló a Sepsi OSK-nál.
Labdarúgó 1. Liga, 1. forduló:
FC Voluntari–Sepsi OSK 0–0
FC Voluntari: Mitrev – Vlad, Armaş, Balaur, Miranda – Gheorghe, Cătăţînă, Gorobsov, Costin – Deac (Mihalcea, 80.), Popadiuc (Stoica, 70.).
Sepsi OSK: Niczuly – Ştefan, Tincu, Barisic, Radoslav – Velev, Vaşvari (Adebanjo 59., Carnat, 81.) – Hamed, Flores, Fülöp (Ştefănescu, 65.) – Dumiter.
A játéknap további műsora:
szombaton
18 órától Astra Giurgiu–FC Botoșani,
21 órától Kolozsvári CFR–Jászvásári Poli;
vasárnap
18 órától Universitatea Craiova–Academica Clinceni,
21 órától Bukaresti FCSB–Nagyszebeni Hermannstadt;
hétfőn
18 órától Medgyesi Gaz Metan–Chindia Târgoviște,
21 órától FC Viitorul–Bukaresti Dinamo.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!