Kétgólos előnyből várta a litván fővárosban műgyepes pályán rendezett kedd esti összecsapást a magyar bajnok, miután egy héttel korábban 2–0-ra nyert a Groupama Arénában a párharc első mérkőzésén.
A házigazdák kezdték jobban a találkozót, szögleteknél volt kisebb veszélyben a magyar kapu, de Dibusznak a távoli próbálkozásoknál is közbe kellett avatkoznia. A meccs előrehaladtával is enyhe fölényben voltak a litvánok, de helyzetig nem jutottak el.
A szünet előtt első komoly lehetőségét gólra váltotta a Ferencváros, ellentámadásból Ryan Mmaee talált be.
A folytatásban továbbra is többet kezdeményezett a lelkes szurkolótábora által végig buzdított Zalgiris, és meg is voltak a helyzetei az egyenlítésre, Verbickas fölé, Vidémont közelről mellé fejelt.
Újabb gólt viszont újra a budapesti együttes szerzett, akárcsak az első félidő végén, Ryan Mmaee a 72. percben is ellentámadás után volt eredményes. A marokkói légiós közel volt a mesterhármashoz is, távoli lökete azonban elkerülte a kaput, míg Zubkovot a házigazdák kapusa kétszer is megakadályozta a gólszerzésben.
A hosszabbításban a Zalgiris szöglet után Diaw révén szépített, de a másik oldalon Robert Mak rögtön visszaállította a kétgólos különbséget.
A Ferencváros kettős győzelemmel jutott a BL selejtezőjének harmadik fordulójába, ahol nagy próbatétel vár az együttesre, a cseh Slavia Prágával mérkőzik meg. A további szereplésétől függetlenül Peter Stöger gárdája már biztos abban, hogy legrosszabb esetben ősszel a Konferencia Liga csoportkörében játszik.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!