Keserű szájízzel várta a keddi kulcsfontosságú megmérettetést Marco Rossi együttese, hiszen az írországi nyitányon kétgólos előnyről engedett ki a kezéből két pontot (2–2). Portugália ezzel szemben önbizalomtól duzzadva, egy 5–0-s örményverés után érkezett Budapestre, és a papírformának megfelelően kezdeményezően futballozott.
A mérkőzés elején Cristiano Ronaldóék uralták a pályát, a magyar csapat pedig hősiesen védekezett.
A félidő derekán azonban Nagy Zsolt beadását Varga Barnabás fejelte hibátlanul a hálóba, ezzel megszerezve a vezetést a hazaiaknak (1–0).
A portugálok nem estek kétségbe, a 36. percben Bernardo Silva bombázott a léc alá, kihasználva Kerkez Milos rossz helyezkedését (1–1). A szünetben így döntetlenre álltak a felek, bár a vendégek fölénye szembetűnő volt.
A fordulás után folytatódott a portugál mezőnyfölény. Az 58. percben Cristiano Ronaldo lövésébe Loïc Nego ért bele kézzel, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A klasszis támadó higgadtan értékesítette a tizenegyest (1–2). A luzitánok ezt követően visszavettek a tempóból, ami lehetőséget adott a magyaroknak.
A 84. percben ismét Varga villant, újabb fejesével kiegyenlítette az állást (2–2), ezzel hatalmas extázist okozva a Puskás Aréna közönségének.
Az öröm azonban rövid életű volt: egy kirúgás utáni hátul eladott labdára öt portugál csapott le, Cancelo pedig három gyors passz végén kilőtte az alsót (2–3).
A hosszabbításban már nem született újabb gól, Portugália elvitte mindhárom pontot Budapestről, és két forduló után hibátlan mérleggel vezeti az F csoportot. A magyar válogatott hiába szerzett ismét két találatot, mindössze egy ponttal áll.
Marco Rossi legénysége legközelebb október 11-én lép pályára, amikor Örményországot fogadja a Puskás Arénában.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!