Hirdetés

Kétszer az egyenlítés még összejött az FK Csíkszereda női futballcsapatának

A hosszabbításban szerezte meg a győzelmet a tengerparti együttes
Fotó: FK

Elszenvedte első hazai vereséget a 2023–2024-es szezonban az FK Csíkszereda női labdarúgó együttese. Kollár Péter tanítványai szombaton délután a Konstancai Farultól minimális különbséggel maradtak alul.

2024. március 16., 15:53

Kemény focit játszott a két együttes szombaton délután a csíkszeredai stadionban. Az első félidő 22. percében egy, a védők között előrelőtt labdára a konstancai Laura Rus ért elsőnek, kicselezte a kapust, majd az üres kapuba lőtte a labdát (0–1). Kiegyensúlyozott volt a folytatásban a játék, igazi nagy gólhelyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani, a 40. percben pedig a csíkiaknak sikerült az egyenlítés. Antal Anita bal oldali beívelése átszállt a védők felett, a jobb oldalon remek ütemben érkező Androniki Mikalopulu pedig laposan a kapuba lőtte (1–1).

Hirdetés

A második játékrészben is folytatódott a kemény játék, a Farul pedig újra betalált. Az 50. percben egy jobb oldali szögletet követően Olga Iordăchiuși a rövid alsóba fejelte a labdát (1–2).

•  Fotó: FK Galéria

Fotó: FK

Az utolsó félórában az FK támadott többet, a vendégek pedig ellentámadásokra rendezkedtek be. A 86. percben a kaputól mintegy 20 méterre Bartalis Barbarát szabálytalanul állították meg, a szabadrúgást pedig Herczeg Andrea mesterien a rövid felsőbe lőtte (2–2).

A hosszabbítás első percében ellentámadást vezethetett a Farul, Ioana Stancu pedig egy az egyben a kapussal nem tévedett (2–3).

Női labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 2. forduló:

FK Csíkszereda–Konstancai Farul 2–3 (1–1).
Gólszerzők: Androniki Mikalopulu (40.) és Herczeg Andrea (86.), illetve Laura Rus (22.), Olga Iordăchiuși (50.) és Ioana Stancu (90.+1).
Játékvezetők: Marius Naidin, Lucian Tănase (mindketten Piteşti), Cosmin Bojan (Marosvásárhely). Megfigyelők: Ștefan Donciu (Sepsiszentgyörgy) és Mihai Hârlab (Brassó).

•  Fotó: FK Galéria

Fotó: FK

FK Csíkszereda: Böröcz Bettina – Balázs Csilla, Balázs Eszter, Haraszti Fanni, Szőke Eszter, Nyéki Anna, Antal Anita, Herczeg Andrea, Androniki Mikalopulu, Magyarics Zoé, Fülöp Boglárka. Játszott még: Tankó Réka (kapus), Bartalis Barbara, Mitri Rita és Orbán Aranka. Stáb: Kollár Péter (vezetőedző), Gudovics Attila (erőnléti edző). Ferencz Levente (kapusedző), Antal Alexandra (orvosi asszisztens), Gál Ervin (a csapat képviselője).

Konstancai Farul: Lilian Onyango – Ioana Stancu, Nadejda Colesnicenco, Ana Maria Stanciu, Violeta Bogoș, Ioana Borțan, Olga Iordăchiuși, Nicoleta Deca, Estelle Gnaly, Laura Rus, Claudia Chiper. Játszott még: Enez Mango és Andreea Laiu.
Stáb: Zaharia Dobre (vezeteőedző), Raluca Sîrghe-Simes (másodedző), Emil Dobre (kapusedző), Florina Caragea (kinetoterapeuta), Andrei Canazîru (a csapat képviselője).

Női labdarúgó 1. Liga, 2023–2024-es szezon, felsőházi rájátszás, 2. forduló

Női labdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás

Temesvári Poli (nők):
Konstancai Farul (nők):
Kolozsvári U Olimpia:
FK Csíkszereda (nők):

A következő forduló (március 24.) programja: Konstancai Farul–Temesvári Poli és Kolozsvári U Olimpia–FK Csíkszereda.

Ezt megelőzően, szerdán, március 20-án az FK Csíkszereda, a Temesvári Poli otthonában elkezdi a női labdarúgó Román Kupa csoportküzdelmeit.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti

Kiütéses vereséggel intett búcsút a világbajnokságnak a romániai női fociválogatott (videóval)

A kétgólos hazai vereséget követően idegenben 6–0-ra kapott ki Norvégiától a romániai női labdarúgó-válogatott a brazíliai világbajnokság pótselejtezőjének rájátszásában, így biztosan nem juthat ki a jövő évi tornára.

Tisztes helytállás a világ élmezőnyéhez tartozó Norvégiával szemben

Hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a román női labdarúgó-válogatott Norvégiától a jövő évi, brazíliai világbajnokság selejtezőjének rájátszásában. Geréd Erika és Herczeg Andrea is játszott a meccsen.

Nem borult a papírforma, az FK behúzta a Hargita megyei rangadót

Az FK Csíkszereda szombaton délben 3–0-ra legyőzte a sereghajtó Székelyudvarhelyi Vasas Feminát a női labdarúgó Szuperliga alapszakaszának hetedik fordulójában.

Herczeg és Geréd is a keretben, Norvégia ellen jön a nagy próba

Herczeg Andrea és Geréd Erika is bekerült a norvégok elleni vb-pótselejtezőre készülő romániai női válogatott keretébe. Románia története első világbajnoki szerepléséért küzd, ehhez azonban komoly bravúrra lenne szüksége.

Három FK-játékossal készül az Eb-selejtezőre a romániai korosztályos női válogatott

Máltán kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a romániai U19-es női labdarúgó-válogatott. Constantin Olariu keretében három FK Csíkszereda-játékos is helyet kapott.

Valóra válik az álom: szerepet kap a nemzetközi porondon a székelyudvarhelyi játékvezető

Karrierje egyik legfontosabb mérföldkövéhez érkezett Bíró Enikő: a székelyudvarhelyi származású játékvezető nemzetközi mérkőzésen kapott megbízatást. A fiatal futballbíró nagyon örül a kihívásnak, amelyből a lehető legtöbbet kíván tanulni.

Bravúros csíki fordítás a bajnok otthonában

Nagy győzelmet aratott az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperliga hatodik fordulójában: a csíki együttes vasárnap délben kétgólos hátrányból fordítva 3–2-re nyert a címvédő Konstancai Farul otthonában.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Négy gólt lőtt, de nem volt meggyőző az FK Csíkszereda játéka

Nem játszott hibátlanul, mégis megszerezte a három pontot vasárnap az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperliga 4. fordulójában: Kollár Péter együttese 4–2-re győzött az újonc FC Rapid 1923 vendégeként.

Két büntető és egy kiállítás okozta az FK Csíkszereda női együttesének vesztét

Elszenvedte első vereségét a bajnoki idényben az FK Csíkszereda, amely gólgazdag és fordulatos mérkőzésen 3–2-re kikapott a Kolozsvári U Olimpia otthonában a női labdarúgó Szuperliga alapszakaszának harmadik fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!