A marosvásárhelyi csapat a nyitófordulóban 2–1-re elveszítette a Nyárádtői Unirea elleni megyei rangadót, amelyen korán vezetést szerzett, de a kiállítások a hajrában megpecsételték a sorsát.
Két alapember, az eltiltott Preklet és Caliani hiányában rosszul indult a gyulafehérvári mérkőzés a marosvásárhelyiek számára, akik
húsz perc játék után már kétgólos hátrányba kerültek.
Aztán a 36. percben Răzvan Greu találatával szépítettek, miután átjátszották a hazai védelmet, a szünetben a vendéglátók 2–1-re vezettek.
Térfélcserét követően összejött az egyenlítés is a vendégeknek, Daniel Todoran senkitől sem zavartatva fejelt a hálóba. A folytatásban megvolt a lehetősége a győzelem megszerzésére Sütő Szilárd vezetőedző legénységének, a kapufát is eltalálták.
Végül azonban még a pontszerzés sem sikerült,
a 80. percben a gyulafehérvári együttes a duplázó Darius Indrei góljával otthon tartotta a három pontot.
A Marosvásárhelyi SE két forduló után az utolsó előtti helyen áll a tabellán, és a következő fordulóban hazai pályán javíthat, szeptember 8-án, pénteken 17 órától azt a Kudzsiri Metalurgistult fogadja, amely mind a két meccsét megnyerte a szezonkezdeten.
| 2023. 09. 01. 17:00 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | Besztercei Gloria Beszterce | 0-2 |
| 2023. 09. 01. 17:00 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 2-1 |
| 2023. 09. 01. 17:00 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | Medgyesi SK Medgyes | 2-1 |
| 2023. 09. 02. 17:00 | Alsógáldi Industria Alsógáld | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 2-2 |
| 2023. 09. 02. 17:00 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 3-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 2 | 2 | 0 | 0 | 4-2 | 6 |
2 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 2 | 2 | 0 | 0 | 3-1 | 6 |
3 | Besztercei Gloria Beszterce | 2 | 1 | 1 | 0 | 3-1 | 4 |
4 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 2 | 1 | 1 | 0 | 3-2 | 4 |
5 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 2 | 0 | 2 | 0 | 3-3 | 2 |
6 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 2 | 0 | 2 | 0 | 2-2 | 2 |
7 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-2 | 1 |
8 | Medgyesi SK Medgyes | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-2 | 1 |
9 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 2 | 0 | 0 | 2 | 3-5 | 0 |
10 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-3 | 0 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!