Hirdetés

Kétgólos előnyről játszott döntetlent a Kolozsvári CFR

Nem jött ki a lépés a kolozsváriaknak
Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

2020. július 05., 22:10

Bár kevesebb mint húsz perc alatt két góllal vezetett az Astra vendégeként, a Kolozsvári CFR végül csak egy pontot szerzett a Duna-parti kiszálláson. Ez azt jelenti, hogy a Craiova maradt a labdarúgó 1. Liga felsőházának első helyén.

2020. július 05., 22:10

Azt követően, hogy pénteken az U Craiova 2–1-re nyert Medgyesen, a Kolozsvári CFR az alapszakasz nyolcadik fordulója után veszítette el újra vezetőpozícióját az 1. Ligában. A „vasutasokra” ráadásul nehéznek ígérkező mérkőzés várt vasárnap este az Astra Giurgiu pályáján.

Hirdetés

A Duna-partiak a harmadik helyért vannak versenyben, és az FCSB skalpjával várták a kolozsvári csapatot, amely legutóbb kikapott a Craiova elleni hazai rangadón.

A gyurgyevói stadionban a vendégek kétszer is betaláltak az első ivószünetig.

Előbb Itu lövése pattant meg szerencsésen Rondonon, majd egy szabadrúgásnál Djokovic fejesét védte az Astra kapusa, de a kipattanóból a középhátvéd Burcă megduplázta az előnyt.

Úgy tűnt, el is könyvelhetjük a sima CFR-sikert, ám a 31. percben szépített az Astra: Radunovic többször is megforgatta Costachet a bal oldalon, a montenegrói légiós beadását Bordeianu juttatta a saját kapujába.

A félidő utolsó pillanataiban Deac hagyott ki egy óriási lehetőséget, a rutinos szélső Djokovic lefejelt labdáját bombázta a kapu fölé.

A második 45 perc nagy Arlauskis-bravúrral indult, a litván kapus Budescu jól eltalált lövését védte elvetődve, s bár a földre érkezésénél kissé megsérült, végül folytatni tudta a játékot.

Visszafogott iram mellett a második játékrészben a házigazdák voltak aktívabbak, ezzel együtt sokáig nem tudtak újabb gólszerzési lehetőséget kialakítani.

Aztán tíz perccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített Bogdan Andone csapata: egy ellentámadáson Budescut teljesen egyedül hagyták a védők, ő pedig lazán belőtte Balaure bepasszolt labdáját.

Ezt követően még Lazarnak volt egy nagy védése Vinicius fejesénél, a CFR végül döntetlent játszott Giurgiuban és elszalasztotta a lehetőséget, hogy visszaelőzze a Craiovát.

Labdarúgó 1. Liga, rájátszás, felsőház, 6. forduló
Astra Giurgiu–Kolozsvári CFR 2–2 (1–2)
Gólszerzők: Bordeianu (31., öngól), Alibec (79.), ill. Rondon (12.), Burcă (17.)
Astra: Lazar – Pahonțu (Răduț 8.), Graovac, Dandea, Radunovic – Simion, Crepulja, Szeto (Balaure 65.) – Alibec, Fatai (Gheorghe 65.), Budescu (Dima 88.). Edző: Bogdan Andone.
CFR: Arlauskis – Susic, Vinicius, Burcă, Camora – Itu (Păun a szünetben), Bordeianu, Djokovic (Chipciu 82.) – Deac (Golofca 87.), Rondon, Costache (Petrila 75.). Edző: Dan Petrescu.
Vezette: Andrei Chivulete (Bukarest)

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás, 6. forduló
2020. 07. 03., 20:00 Medgyesi Gaz Metan Universitatea Craiova 1–2
2020. 07. 04., 20:00 FCSB FC Botoșani 1–1
2020. 07. 05., 20:00 Astra Giurgiu Kolozsvári CFR 2–2

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 10 7 2 1 17–7 49
2. Universitatea Craiova 9 7 0 2 17–14 44
3. Astra Giurgiu 8 3 3 2 12–8 33
4. FC Botoșani 10 2 3 5 10–12 32
5. FCSB 9 2 3 4 13–14 31
6. Medgyesi Gaz Metan 10 0 3 7 5–19 25

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Megkapta a behívót, készülhet a vébére a székelyföldi kézilabdázó

Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.

Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat

Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.

Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Ez is érdekelheti

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Túl nagy falat volt a listavezető a Gyergyószentmiklósi VSK-nak

A Gyergyószentmiklósi VSK hazai pályán sem tudta megállítani az élen álló Șoimii Gura Humorului csapatát. A vendégek magabiztos játékkal győztek.

Nem ment idegenben a háromszékieknek: fejet hajtott KSE és a Sepsi OSK II. is

Balul kezdődött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság visszavágó-sorozata a háromszéki együttesek számára, a 12. játéknapon a KSE és a Sepsi OSK II. egyaránt idegenben maradt alul, a Victoria Traian, illetve a CSO Plopeni vendégeként.

A sárdagasztásban is jeleskedett az FK Csíkszereda női focicsapata

Nem hagyott kétséget a győzelem felől az FK Csíkszereda: a labdarúgó női Szuperliga 11. fordulójában már az első félidőben eldöntötte a Szamosújvári Olimpia elleni idegenbeli találkozót, és magabiztos játékkal érvényesítette a papírformát.

Ignacio Heras: nagyon szeretek itt lenni, azt hiszem, ez a pályán is látszik

Továbbra is szárnyal Ignacio Heras, a Sepsi OSK támadója. A 28 éves spanyol nyolcadik bajnokiját játszotta a háromszékiek színeiben a CSM Slatina ellen, ezúttal is gólt szerzett. A győztes mérkőzés után értékelt a Székely Sportnak.

Döntetlent játszott a 2. Liga listavezetője, sűrű az élboly

Szombaton kilenc mérkőzést rendeztek a labdarúgó másodosztály alapszakaszának 13. fordulójában. A Sepsi OSK nyert, ezzel tapad a többiekhez, az élen álló Vajdahunyad csak egy pontot gyűjtött.

Ráijesztett szurkolóira, majdnem elherdálta háromgólos előnyét a Sepsi OSK

Ellentmondást nem tűrő első félidőt produkált a Sepsi OSK, félóra alatt háromgólos előnyt épített a CSM Slatina ellen, ám a második játékrészben visszaesett a lendülete és kis híján kiengedte kezéből a győzelmet a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában.

Kimaradt a csapatkapitány a román válogatott keretéből

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kijelölte a keretet a Bosznia-Hercegovina és San Marino elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésekre, amelyeken a korábbi csapatkapitány biztosan nem játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!