Közel 800 néző volt kíváncsi a csíkszeredai összecsapásra, ahol a kiváló gyepszőnyegen, napsütéses időben megrendezett mérkőzés első félidejét szinte végig a házigazda FK Csíkszereda uralta.
Az első harminc percben sorra Berde, Antal, Jebari, Eder, Bara és Fabio előtt adódtak gólszerzési lehetőségek,
de Nagy Barna kapus és az udvarhelyi védelem bravúrosan helytállt.
A 31. percben egy, az udvarhelyi kapu elé ívelt labdára a fiatal Bara Levente és az udvarhelyi kapus sprintelt, Bara ért oda elsőként, aki a kapus mellett a hálóba rúgta a labdát (1–0). A 38. percben Antal Barna robogott el a bal oldalon, betört a 16-os területére, a laposan a kapu elé ívelt labdát pedig Bajkó közelről a hálóba lőtte (2–0). Az első félidő ráadásában akár növelhette volna előnyét az FK,
de a kezezésért megítélt 11-est Bajkó a felső kapufára rúgta.
Az első játékrészben az udvarhelyi gárda csak két szögletrúgást tudott kiharcolni, de ezekből nem tudták veszélyeztetni Somogyi kapuját.
Szünet után folytatódtak a csíki rohamok, és az 53. percben Soufiane jobb oldali, a 11-es pont környékére csavart szabadrúgását a legmagasabbra ugró Veres Szilárd a kapuba fejelte (3–0).
A mérkőzés további részében csökkent az iram, a vendégcsapat többet támadott, a 75. percben pedig sikerült a szépítés.
A frissen beállt Vékás Barna a 16-os sarkánál kapott labdát, egyet igazított rajta, majd egy nagyon jól eltalált lövéssel legyőzte a csíki kapust (3–1).
Az FK Csíkszeredánál hat 20 éven aluli játékos lépett pályára, a legfiatalabb a 16 éves, saját nevelésű Marius Corbu volt. A játék képe alapján a csíkiak győzelme megérdemelt, a vendég udvarhelyi együttes pedig az elmúlt idényben elért eredményeknél többre képes.
Labdarúgó 3. Liga, 2. forduló:
FK Csíkszereda–Székelyudvarhelyi FC 3–1 (2–0),
gólszerzők: Bara Levente (31. perc), Bajkó Barna (38.) és Veres Szilárd (53.), illetve Vékás Barna (75.). Játékvezetők: Vlad Băban, Andrei Diaconu és Cosmin Ciuban (mindhárman Jászvásár).
FK Csíkszereda: Somogyi Pál Csaba – Majzik Adrián, Berde István Zsolt, Csűrös Attila, Fabio de Oliveira, (Vízi Tamás, 61. perctől) Veres Szilárd (Kovács István Szabolcs, 74.), Soufiane Jebari (Marius Corbu, 61.), Eder Gonzales, Antal Barna (Magyari Szilárd, 70.), Bajkó Barna, Bara Levente. Vezetőedző: Valentin Suciu.
Székelyudvarhelyi FC: Nagy Barna – Mihai Constantin Musea, Bogdan Alexandru Mintaș, Robert Ionuț Bolozan, Lakatos Miklós, Cosmin Alexandru Stăncuț, Péter Mózes, Sorin Marinel Acatrinei (Tankó Előd, a szünetben), Györgydeák Apor (Cristian Cucuruzan, 84.), Csifó István (Daniel Cristian Chifu, 63.), Bálint Rajmond (Vékás Barna, 75.). Vezetőedző: Mészáros Alpár.
További eredmények: Kolozsvári CFR II.–Nagybányai Minaur 1–1, Medgyesi Gaz Metan II.–Marosvásárhelyi SE 2–4.
Szombaton 17 órától: Radnóti SK–Dési Unirea, Lénárdfalvi AFC–Besztercei Unu Fotbal Gloria, Szászhermányi FC–Tordai Sticla Arieșul, Tasnádi Unirea–Kolozsvári Sănătatea és Barcarozsnyói Cetate–Szászrégen Avântul.
A következő fordulóban a csíkiak Szászrégenben vendégszerepelnek, az udvarhelyiek pedig a radnóti gárdát látják vendégül.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!