Négy játéknapot rendeztek meg eddig a labdarúgó 3. Liga rájátszásában. A székelyföldi csapatok közül kettő a felső-, kettő az alsóházban szerepel, teljesítményük pedig eltérő képet mutat.
A legnagyobb meglepetést a Sepsi OSK II. visszaesése jelenti. A háromszéki együttes az alapszakaszban kifejezetten jól szerepelt – 22 mérkőzéséből 13-at megnyert, háromszor döntetlent játszott és hatszor kikapott –, a rájátszásban viszont teljesen elvesztette a fonalat.
A piros-fehérek mind a négy eddigi mérkőzésüket elveszítették, három gólt szereztek és tizenkettőt kaptak, ennél gyengébb mutatóval csak a CS Blejoi rendelkezik az 1-es csoportban. A hétvégén közel álltak a rossz sorozat megszakításához, de hiába vezettek két góllal a Cetatea Suceava ellen, végül 3–2-es vereséget szenvedtek. Nagy Sándor együttese a nyolccsapatos tabella utolsó előtti helyén áll, és az előtte lévő Ştiinţa Miroslava is öt ponttal többet gyűjtött.
A Kézdivásárhelyi SE szintén keresi a formáját. A céhes városiak az alapszakaszt a második helyen zárták – épp az OSK fiókcsapata előtt –, azonban ezt a teljesítményt nem tudták átmenteni a play-offra: négy forduló után öt pontot szereztek, egy győzelem mellett két döntetlen és egy vereség a mérlegük.
Négy játéknappal a vége előtt még reális cél a dobogó, hiszen a harmadik Sporting Lieşti mindössze három ponttal előzi meg a KSE-t, ugyanakkor a feljutásért vívott harcba már aligha tud beleszólni a csapat. A sorsolás sem kedvez: a következő fordulóban az éllovas Cetatea Suceava látogat Kézdivásárhelyre, a hátralévő mérkőzések többségén pedig erősebb ellenfelekkel kell megküzdeniük.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | 4 | 4 | 0 | 0 | 13-4 | 22 |
2 | Șoimii Gura Humorului Șoimii Gura Humorului | 4 | 2 | 2 | 0 | 11-3 | 21 |
3 | Sporting Liești Sporting Liești | 4 | 1 | 1 | 2 | 5-7 | 19 |
4 | Viitorul Onești Viitorul Onești | 4 | 3 | 1 | 0 | 5-0 | 17 |
5 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 4 | 1 | 2 | 1 | 6-6 | 16 |
6 | Știința Miroslava Știința Miroslava | 4 | 2 | 0 | 2 | 7-8 | 10 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 4 | 0 | 0 | 4 | 3-12 | 5 |
8 | CS Blejoi CS Blejoi | 4 | 0 | 0 | 4 | 1-11 | 2 |
A play-outban a Székelyudvarhelyi FC és a Gyergyószentmiklósi VSK képviseli Székelyföldet, mindkét együttes az 1-es csoportban szerepel.
A Hargita megyei csapatok eddig stabil teljesítményt nyújtanak. Az SZFC veretlenül menetel a rájátszásban, egy győzelem mellett három döntetlent ért el, ami jelenleg a második helyre elegendő. Hátránya mindössze két pont az éllovas CSM Vaslui mögött, miközben az alapszakaszt azonos mérleggel zárták.
A székelyudvarhelyiek a következő fordulóban a harmadik helyen álló Jászvásári USV-t fogadják, ugyanakkor a sorsolás alapján a Vaslui kedvezőbb helyzetből várja a hajrát.
A Gyergyószentmiklósi VSK szintén jól teljesít: két győzelem, egy döntetlen és egy vereség szerepel a neve mellett, utóbbit a legutóbbi fordulóban, a Bákói FC II. otthonában szenvedte el. A gyergyóiak az alapszakaszban a tabella alsó részében végeztek, a rájátszásban azonban egyértelművé tették, hogy szeretnék elkerülni a kiesést.
Az utolsó, nyolcadik hely jelenleg távolinak tűnik mindkét együttes számára, ugyanakkor a hetedik pozíció matematikailag még veszélyt jelenthet. Az ott tanyázó CSM Adjud 26 ponttal áll, míg a Gyergyó 31, az SZFC pedig 36 egységet gyűjtött.
Összességében a székelyudvarhelyiek akár az első helyet is megcélozhatják, míg a VSK számára a dobogó megszerzése lehet reális cél a szezon hajrájában.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSM Vaslui CSM Vaslui | 4 | 2 | 2 | 0 | 9-5 | 38 |
2 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 4 | 1 | 3 | 0 | 8-6 | 36 |
3 | Jászvásári USV Jászvásári USV | 4 | 1 | 2 | 1 | 6-6 | 33 |
4 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 4 | 2 | 1 | 1 | 6-5 | 31 |
5 | Bucovina Rădăuți Bucovina Rădăuți | 4 | 0 | 1 | 3 | 2-7 | 30 |
6 | Bákói Aerostar Aerostar | 4 | 1 | 1 | 2 | 8-10 | 29 |
7 | CSM Adjud CSM Adjud | 4 | 1 | 2 | 1 | 4-4 | 26 |
8 | Bákói FC II. Bákói FC II. | 4 | 2 | 0 | 2 | 9-9 | 18 |
Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!