Hirdetés

Két új igazolást is bejelentett a Kolozsvári CFR

Grzegorz Sandomierski a lengyel élvonalbeli Jagiellonia csapatától érkezett
Fotó: Tadeusz Skwiot/Cyfrasport

2020. február 01., 13:06

Két új labdarúgó csatlakozott a Kolozsvári CFR keretéhez a vasárnap esti, FCSB elleni hazai rangadó előtt. A lengyel kapus, Grzegorz Sandomierski és a visszatérő hátvéd, Cristian Manea kötött szerződést a klubbal.

2020. február 01., 13:06

A téli szünetben a kolozsvári együttes két kapustól is megvált, Cosmin Vâtcăvel szerződést bontottak, Jesus Fernandezt pedig kölcsönadták a görög Panetolikosznak. Az első számú kapus, Giedrius Arlauskis mellé a 30 éves, lengyel Grzegorz Sandomierski érkezett, aki ebben a szezonban mindössze hat mérkőzésen védett a lengyel élvonalbeli Jagiellonia csapatánál. A háromszoros válogatott Sandomierski korábban többek között a belga Genknél, az angol Blackburnnél és a horvát Dinamo Zágrebnél is játszott.

Hirdetés

A jobbhátvéd, Cristian Manea egy rövid fővárosi kitérő után visszatért a CFR-hez, az ősszel ugyanis az FCSB-nél nagyon kevés lehetőséget kapott. A 22 éves, román válogatott Manea az előző két szezonban egyértelmű alapember volt, és bajnok lett a kolozsvári együttessel. Akárcsak az elmúlt években, ezúttal is kölcsönben szerepel, miután a CFR ismét megegyezett klubjával, a ciprusi Apollon Limasszollal.

Cristian Manea két bajnoki címet szerzett a kolozsvári együttessel. Képünkön a Sepsi OSK elleni, 2018 októberében lejátszott  mérkőzésen. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Cristian Manea két bajnoki címet szerzett a kolozsvári együttessel. Képünkön a Sepsi OSK elleni, 2018 októberében lejátszott mérkőzésen. Archív
Fotó: Barabás Ákos

Dan Petrescu csapata korábban szintén két román válogatott játékossal, Alexandru Chipciuval és Denis Ciobatariuval erősített. Közben egy újabb távozót is bejelentett a klub, a nyáron leigazolt, fiatal Mihai Buteant kölcsönadták a Medgyesi Gaz Metannak.

A Kolozsvári CFR vasárnap 20 órától a rivális FCSB-t fogadja a téli szünet után a hétvégén újrakezdődött 1. Liga alapszakaszának 23. fordulójában.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 23. forduló
2020. 01. 31., 20:00 Universitatea Craiova Medgyesi Gaz Metan 3–1
2020. 02. 01., 13:00 Academica Clinceni FC Voluntari 1–2
2020. 02. 01., 15:00 Nagyszebeni Hermannstadt Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–2
2020. 02. 01., 20:00 Bukaresti Dinamo Astra Giurgiu 2–0
2020. 02. 02., 17:00 Chindia Târgoviște FC Botoșani 0–1
2020. 02. 02., 20:00 Kolozsvári CFR FCSB 1–0
2020. 02. 03., 20:00 Jászvásári Poli FC Viitorul 1–2

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!