Hirdetés

Két találat, kihagyott büntető és piros lap is volt a KSE és a Brassói SR meccsén

Korábbi felvétel
Fotó: László Ildikó

2024. április 13., 20:37

A labdarúgó 3. Liga alsóházi rájátszásának harmadik játéknapján az 5-ös csoportban a Kézdivásárhelyi SE hazai pályán leikszelt a sereghajtó Brassói SR Municipal csapatával.

2024. április 13., 20:37

A szombat késő délutáni mérkőzés első lehetősége a házigazdák előtt adódott a 3. percben, amikor Gergely erőtlen lövését a brassói kapus gond nélkül megfogta. Kevéssel ezután a vendégek kapitánya, Stoian fejese ment mellé, majd Gergely beadását csípte el Baila.

A 10. percben Sroder Robert játékvezető kezezésért ítélt tizenegyest az SR javára, ám Tudoran lövését Albert szögletre hárította.

Hirdetés

A folytatásban a brassóiak többet tartózkodtak a házigazdák térfelén és egy gólhelyzetet is összehoztak az első negyedóra végén, amikor Lemac lövését öklözte ki a KSE hálóőre.

A házigazda megrázta magát a félidő második részében, ám a 26. percben a bal szélen felrohanó Botorok beadására nem érkezett senki, aztán Gajdó távoli lövését tolta szögletre Baila.

A pálya kezdett a vendégek kapuja felé billenni, a mérkőzés első gólját mégis a brassói alakulat szerezte: a 43. percben Tudoran szlalomozott a KSE védői között, majd Albert hálójába lőtte a labdát (0–1).

A házigazdák válasza nem késett, a 45. percben egy szabadrúgást követően Gergely fejesgóllal egyenlítettek (1–1).

A második játékrész első gólhelyzetére negyedórát kellett várni, ekkor Gergely közeli lövése szállt a kapu fölé. Innentől felváltva veszélyeztetett a két csapat, előbb Fábián, majd a túloldalon Lemac próbálkozása volt pontatlan. Miután a védőket állva hagyó Botorok lövését hárította a kapus, Lemac lőtt gólt egy gyors ellentámadás végén, ám a játékvezető lest ítélt. Ez volt a brassói támadó utolsó helyzete, ugyanis

a 74. percben begyűjtötte második sárga lapját, ezért a mérkőzés végét a játékoslejáró széléről nézte.

Az emberelőnybe jutott kézdiek próbálták a maguk javára billenteni a mérleg nyelvét. A 81. percben egy emberként kértek büntetőt, miután Turcut a brassói védő a földre teperte, de a bíró a játék folytatása mellett döntött. A találkozó utolsó, talán legnagyobb gólhelyzete ugyanazon Turcu nevéhez fűződik, ám a kék-fehérek csatára a 88. percben Gergely beadását a kapu torkából mellé lőtte. Maradt a döntetlen, a KSE a következő fordulóban a Sepsi OSK farmcsapatát látja vendégül.

Labdarúgó 3. Liga, alsóházi rájátszás, 3. forduló:

Kézdivásárhelyi SE–Brassói SR Municipal 1–1 (1–1).

Gólszerzők: Gergely (45.), illetve Tudoran (43).
KSE: Albert – Bînță, Cîrstian, Ketesdi, Botorok, Agafiței, Albu, Fábián, Gergely, Gajdó, Zöld. Cserék: Bunduc, Bandi, Perényi, Turcu, Veres, Keresztély, Demeter, Dobos, Fülöp. Edző: Călin Moldovan.
Brassói SR: Baila, Sterian, Gödri, Stoian, Popa, Iordache, Dedu, Danciu, Gombos, Tudoran, Lemac. Cserék: Liam, Renta, Rachisan, Cenk, Dima, Burcea, Crețu, Pătrașcu, Popa. Edző: Ioan Naghi.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alsóházi rájátszás, 3. forduló

3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alsóházi rájátszás

Székelyudvarhelyi FC:
Kézdivásárhelyi SE:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.:
Viitorul Curița:
Tatrangi Ciucaș:
Brassói SR Municipal:

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Súlyos veszteség, kilenc hónapra eltiltották a Sepsi OSK csapatkapitányát

Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

`
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Új korszak a Sepsi OSK II-nél, fiatalos hévvel épül a jövő csapata

A nyári játékosmozgás következtében új alapokra helyezik a Sepsi OSK másodcsapatának jövőjét. Nagy Sándor kezei között egy lendületes, ambiciózus keret formálódik, amelyben a saját nevelésű tehetségek is egyre nagyobb szerepet kapnak.

Pályafelújítás és keretátalakítás, nehéz rajt előtt a Kovásznai Kárpátok

Komoly kihívások előtt áll a harmadosztályos szezonrajtra készülő Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapata, amely az ilyenkor szokásos keretmódosításon kívül a sportpálya átalakítására és a pluszforrások bevonzására is összpontosít.

Ahol a hírnév nem garancia: ismert nevek a harmadosztályú csapatok kispadján

Nincs garancia arra, hogy a sikeres futballista a pálya szélén is eredményes marad, amikor a profi karrierjét követően edzői karrierre vált. Sokak számára meglepő lehet, hogy milyen nagy nevek dolgoznak edzőként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban.

Nagy célokat tűzött ki a Brassói Corona: szuperligás rutinnal erősített a feljutásért

Nem kíván sokáig a labdarúgó 3. Ligában maradni a Brassói Corona. A Cenk alatti együttes rutinos, Szuperligát is megjárt labdarúgókkal erősítette meg keretét, egyértelművé téve, hogy célja a mielőbbi feljutás a másodosztályba.

Magasabbra tennék a lécet: alakulóban a Kézdivásárhelyi SE új csapata

Pörgős az előszezon a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapatánál, a felkészülés egyik legfontosabb feladata az új játékosok beépítése és a távozók pótlása. A 3. Liga előző két idénybeli jó teljesítménye alapján idén merészebb célokat fogalmaznak meg.

Drasztikus büntetések a 3. Ligában: évekre eltiltották az érintetteket fogadási csalásért

Súlyos ítéleteket hozott a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Petrozsényi Jiul–Vulturii Fărcășești mérkőzés ügyében. A fogadási csalás gyanúja miatt több mint 2,15 millió lejes pénzbírságot szabtak ki, több érintettet évekre eltiltottak.

A stabilitás a legfontosabb cél a Székelyudvarhelyi FC-nél

Újabb jelentős átalakuláson ment keresztül a Székelyudvarhelyi FC kerete. László Zsolt csapatmenedzser szerint ugyan sok volt a bizonytalanság, de sikerült elindítani az új szezont, a cél továbbra is egy stabil, versenyképes együttes kialakítása.

Új edzővel, átalakuló kerettel kezdi a szezont a Gyergyói VSK

Egy hete kezdte el a felkészülést a 2026–2027-es idényre a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapata, amely már szerdán pályára lép a Román Kupában. Az együttest tapasztalt edző, korábban több élvonalbeli klubnál is dolgozó Paul Ceușan irányítja.

Romokban a brassói foci, de felcsillant a reménysugár

A viszontagságos múlttal rendelkező, többször felszámolt, majd 2024 nyarán újraalapított Brassói Corona kivívta a 3. ligás szereplés jogát. Románia egyik legnagyobb városa viszont továbbra is messze áll az élvonaltól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!