A válogatott remek teljesítményt nyújtott az előselejtezők során, ahol csoportelsőként végzett, megelőzve Liechtenstein, Kazahsztán és Lettország legjobbjait. A sikernek köszönhetően továbbjutottak a második selejtezőkörbe, amit Hollandiában rendeznek, ahol Dánia és Görögország mellett a házigazdával is megmérkőznek.
Meghívót kapott a keretbe Balog Boglárka (FK Csíkszereda) és Rebeca Achiței (Sepsi OSK) is, így két székelyföldi hálóőr is bevetésre készen várja a megmérettetéseket.
Az első mérkőzésén szerdán Balog Boglárkával a kapuban a romániai csapat 5–0-ra alulmaradt Hollandiával szemben, így lecsökkentek az esélyei, hogy kijusson a június 15–27. között Lengyelországban megrendezendő kontinenstornára.
A válogatott programja a selejtező második körére:
április 2-án, szerdán: Hollandia–Románia 5–0,
április 5-én, szombaton 13 órától: Dánia–Románia,
április 8-án, kedden 20 órától: Románia–Görögország.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!