Hirdetés

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás László „Egér” elégtételt kapott
Fotó: Forrás: Tamás László

2026. április 28., 21:34

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

2026. április 28., 21:34

Két évig húzódó jogi procedúra végére került pont: a bíróság jogerősen is kimondta, hogy Tamás László „Egér” esetében alaptalan volt két évvel ezelőtt a csendőrség intézkedése. A másodfokú döntés helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így a hatóság fellebbezését elutasították, a korábbi büntetést pedig megsemmisítették.

A legfontosabb, hogy bebizonyosodott: igazam volt. Ez számít a leginkább”

– nyilatkozta a Székely Sportnak a csíki vezérszurkoló, aki hozzátette, kérni fogja a korábban befizetett pénzbírság visszatérítését. Mint fogalmazott: ártatlan volt, mégis fél évre kitiltották a stadionokból.

A Lokálpatrióták szurkolói csoport. Jobbról Tamás László „Egér” •  Fotó: Székelyhon Galéria

A Lokálpatrióták szurkolói csoport. Jobbról Tamás László „Egér”
Fotó: Székelyhon

Hirdetés

Bukaresti incidensből lett ügy

Az eset 2024 májusában történt, a román fővárosban rendezett Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda osztályozós párharc első mérkőzése előtt. A fővárosi találkozóra több autóbusznyi csíki utazott, köztük szurkolók és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia fiatal játékosai is.

Kapcsolódó

Miközben az utánpótlás játékosok gond nélkül bejutottak a Nemzeti Arénába, néhány szurkolót – köztük Tamás Lászlót – a csendőrök nem engedtek be. A hatóságok szerint a szurkoló magyarul szidalmazta őket, amit ő már akkor is határozottan tagadott.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Elmondása szerint végig románul kommunikált, még a magyarul beszélő csendőrrel is, és semmiféle sértő kifejezést nem használt.

A helyzetet tovább élezte a székely zászló bevitelének kérdése, amely körül vita alakult ki, végül pedig jegyzőkönyv felvétele és intézkedés követte az incidenst.

A csendőrség hat hónapos stadiontiltást és 1100 lejes pénzbírságot szabott ki. Tamás László a bírságot határidőn belül befizette, ugyanakkor azonnal fellebbezett, mivel állítása szerint a jegyzőkönyv valótlan állításokat tartalmazott.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Kitartott az igazáért

A bírósági eljárás során végül az ő álláspontja bizonyult megalapozottnak. Az elsőfokú döntés a vezérszurkolónak adott igazat, ezt erősítette meg most a jogerős ítélet is.

A történet jól példázza, hogy egy vitatott hatósági intézkedés esetében is van lehetőség jogorvoslatra – még ha az hosszadalmas is.

Tamás László számára két év után érkezett meg az elégtétel. „Két évig tartott, de megérte végigvinni” – utalt a folyamatra, amely végül nemcsak a büntetés eltörlését, hanem erkölcsi elégtételt is jelentett számára.

A 2026-os törvényszéki végzés •  Fotó: Forrás: Tamás László Galéria

A 2026-os törvényszéki végzés
Fotó: Forrás: Tamás László

A 2026-os törvényszéki végzés •  Fotó: Tamás László Galéria

A 2026-os törvényszéki végzés
Fotó: Tamás László

Büntetési jegyzőkönyv 2024-ből •  Fotó: Tamás László Galéria

Büntetési jegyzőkönyv 2024-ből
Fotó: Tamás László

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Tapasztalt hálóőrrel erősített a Sepsi OSK

Második nyári igazolását is bejelentette a Sepsi OSK. A háromszéki klub pénteken közölte, hogy megszerezte David Lazar játékjogát, a rutinos kapus pedig kétéves szerződést írt alá a piros-fehérekkel.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Pro licences edző lett Ovidiu Burcă

A Sepsi OSK vezetőedzője, Ovidiu Burcă megszerezte a legmagasabb fokú edzői képesítést és átvette pro licences diplomáját a Román Labdarúgó-szövetség által szervezett UEFA-képzésén.

Új gyepszőnyeget kap az FK Csíkszereda stadionja

Megkezdődött az FK Csíkszereda stadionjában a centerpálya felújítása. A Szuperliga júliusi rajtjára készülő klub teljesen felújítja a játékteret, amelyet az elmúlt szezon téli mérkőzései jelentősen megviseltek.

Anderson Ceará az FCSB-hez igazolt – hivatalos

Megállapodott az FK Csíkszereda és az FCSB, Anderson Ceará átigazolt a fővárosiakhoz. A székelyföldi klub elköszönt a brazil játékosától.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az újdonsült bajnok kerete a legértékesebb a hazai élvonalban

A Transfermarkt portál frissítette a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok és játékosok piaci értékét, eszerint a bajnoki címet szerző Universitatea Craiova számít a legértékesebb csapatnak, megelőzve az eddigi éllovas FCSB együttesét.

A csapatok közel fele lecserélte edzőjét a Szuperligában

Nagy volt a jövés-menés az elmúlt időszakban az élvonalbeli labdarúgóklubok háza táján, a mezőny tizenhat együttese közül hat új vezetőedzővel vág neki az új idényre való felkészülésnek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!