Hirdetés

Két büntető döntött: döntetlent játszott utolsó hazai meccsén a Kézdivásárhelyi SE

Fábián Róberték több helyzetet is kidolgoztak, azonban be kellett érniük az egyponttal
Fotó: Tuchiluș Alex

Két tizenegyes döntött a pontosztozkodásról a Kézdivásárhelyi SE idénybeli utolsó hazai mérkőzésén, a céhes városiak a Știința Miroslavával játszottak döntetlent a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 7. fordulójában.

2026. május 16., 21:53

Az idény utolsó hazai mérkőzése a lehető legrosszabbul kezdődött a Kézdivásárhelyi SE számára, hiszen az ellenfél már a 4. percben megszerezte a vezetést, miután a Nemțeanu által kiharcolt büntetőt Unghianu értékesítette.

A KSE kitámadott az egyenlítésért, ám Barta és Varga Norbert is az oldalhálót találta el, majd Fábián távoli löketét hárította a vendégkapus. A 23. percben Mihalcea ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyesnél Drugă határozott mozdulattal a kapuba lőtte a labdát (1–1). Szünetig több lehetősége is adódott a KSE-nek átvenni a vezetést, de Nicoloiu fejese, majd Fábián kísérletei is célt tévesztettek.

Hirdetés

A második félidő elején is a KSE dominált, azonban mezőnyfölényét nem tudta gólra váltani. A hajrában megsokasodtak a helyzetek, Drugă kapáslövését fogta a kapus, míg Nechita próbálkozása a jobb felső mellett zúgott el. Egy perccel a rendes játékidő letelte előtt a KSE kilencese látványos ollózást is bemutatott, de gól ebből sem lett.

A házigazdák szerencséjére a másik oldalon sem, ugyanis a ráadásban Caragea hatalmas kapufát lőtt. Maradt az 1–1, a KSE negyedik döntetlenjét érte el a rájátszásban. Az utolsó fordulóban, jövő szombaton a Şoimii Gura Humorului vendégeként zárják a szezont.

Labdarúgó 3. Liga, 1-es csoport, felsőházi rájátszás, 7. forduló:

Kézdivásárhelyi SE–Știința Miroslava 1–1 (1–1).

Gólszerzők: Raul Drugă (23. – tizenegyesből), illetve Giani Unghianu (4. – tizenegyesből).
KSE: Csíki – Gajdó, Cîrstian, Varga M., Drugă, Nicoloiu (Țone, 88.), Mihalcea (Neamțu, 60.), Barta (Fülöp, 74.), Fábián (Dobos, 60.), Varga N. (Bandi, 88.), Nechita. Vezetőedző: Liviu Negoiță.

3. Liga, 2025–2026-os szezon, 1-es csoport, felsőházi rájátszás, 7. forduló

3. Liga, 2025–2026-os szezon, 1-es csoport, felsőházi rájátszás

Sporting Liești: 15 pont az alapszakaszban
Șoimii Gura Humorului: 13 pont az alapszakaszban
Kézdivásárhelyi SE: 11 pont az alapszakaszban
Cetatea Suceava: 10 pont az alapszakaszban
Viitorul Onești: 7 pont az alapszakaszban
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.: 5 pont az alapszakaszban
Știința Miroslava: 4 pont az alapszakaszban
CS Blejoi: 2 pont az alapszakaszban

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Elmaradt a fordítás, a visszavágót is elveszítette a Maros megyei focibajnok

Idegenben nem tudta ledolgozni a hátrányát a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, amely így kettős vereséggel bukta el a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozót.

Még semmi nem dőlt el, dagad a feljutási botrány

Tovább gyűrűzik a CSL Ștefăneștii de Jos feljutása körüli botrány. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határozatáig elhalasztotta a 3. Liga 2025–2026-os idényének hivatalos hitelesítését.

Emelkedtek a játékvezetői díjak a 2. és a 3. Ligában

Jelentősen emelkedett a romániai labdarúgó-bajnokságokban közreműködő játékvezetők és hivatalos személyek díjazása a 2026–2027-es idényre. A módosítás a 2. és a 3. Ligát érinti, az élvonalban egyelőre változatlanok maradtak a tiszteletdíjak.

Kovásznai siker Csíkszentsimonban, de még nyílt maradt a párharc

Népes közönség előtt és kiváló hangulatban rendezték meg a labdarúgó 3. Ligába jutásért zajló osztályozó első mérkőzését Csíkszentsimonban. A vendég Kovásznai Kárpátok 2–1-re nyert, így előnyből várhatja a jövő heti hazai visszavágót.

A vezetést megszerezte az Academica Transilvania, utána csak a vendégek találtak be

Hiába szerezte meg korán a vezetést a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, ellenfele a szünetig fordított, majd a végén újra betalált, így két góllal győzött a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozó első mérkőzésén.

A feljutásra hajt, nem nézi le az ellenfelét a Maros megyei focibajnok

Hazai pályán kezdi a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozót a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, ellenfele a Fehér megyében bajnok, a Viitorul Marosszentimre lesz.

Csíkszentsimon a tisztes helytállásban bízik, Kovászna készen áll a 3. Liga kihívásaira

Több évtized után ismét osztályozót játszik a Csíkszentsimoni KSK, a Hargita megyei bajnok szombaton hazai pályán fogadja a Kovásznai Kárpátokat a labdarúgó 3. Ligába jutásért vívott párharc első mérkőzésén.

Régi rivalizálás, nagy tét: Hargita–Kovászna megyék történelmi párharcai az osztályozón

A Hargita megyei bajnok Csíkszentsimoni KSK szombaton hazai pályán kezdi meg a 3. Ligába jutásért vívott párharcot a Kovásznai Kárpátok ellen. A történelem és a statisztika egyaránt izgalmas csatát ígér.

Megvannak a 3. Liga osztályozós párosításai, három csapat játék nélkül jutott fel

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közzétette a 3. Ligába jutásért zajló osztályozók programját. A megyei bajnokok 21 párharcban mérkőznek meg egymással oda-visszavágós rendszerben június 20-án és 27-én.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!