Hirdetés

Két barátságos mérkőzést játszik novemberben a magyar válogatott

A Nemzetek Ligája utolsó két fordulója után barátságos mérkőzésekkel zárják az évet
Fotó: MTI/Kovács Tamás

2022. szeptember 01., 13:34

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a magyar válogatott novemberben két barátságos mérkőzésen lép pályára, előbb Luxemburg vendége lesz, majd Görögországot fogadja.

2022. szeptember 01., 13:34

Az MLSZ beszámolója szerint a magyar válogatott a Nemzetek Ligája C divíziójában szereplő együttesek ellen zárja a 2022-es évet, november 17-én Luxemburgban lép pályára, 20-án Görögország érkezik a Puskás Arénába.

Hirdetés

Első ellenfele, Luxemburg jelenleg Törökország mögött a második helyen áll csoportjában, megelőzve a Feröert és Litvániát. A luxemburgi válogatottból több labdarúgó is a Bundesligában játszik, de a Szpartak Moszkvában és a holland bajnokságban is szerepel játékos a keretből. A november 17-i találkozó lesz a magyarok tizenkettedik mérkőzése Luxemburg ellen, és a legutóbbi összecsapás (2017-ben 2–1-re kikaptak) kivételével mindig győztek. 

Ezt követően a görög együttessel találkoznak, amely két mérkőzéssel a csoportkör vége előtt 6 pontos előnnyel vezetik a négyest, amelyben még Koszovó, Észak-Írország és Ciprus található. Játékosaik többségében az angol, a német, a holland, a török és a görög bajnokságban játszanak. Görögország ellen eddig 21 alkalommal léptek pályára, ebből öt alkalommal nyertek, hatszor játszottak döntetlent és tíz alkalommal kikaptak.

A magyar válogatott négy forduló után vezeti csoportját a Nemzetek Ligája A divíziójában az Európa-bajnok olasz, a német és az angol együttes előtt, és a szeptemberi utolsó két összecsapásán az első helyért és ezáltal a négyes döntőbe jutásért küzd.

„Minden évben kevés időt tud együtt tölteni a csapat, mivel roppant sűrű a klubcsapatok programja itthon és külföldön egyaránt, ezért minden egyes együtt töltött plusz nap kiemelt jelentőséggel bír. Ebből a szempontból is fontos lesz a novemberi összetartás, illetve kitűnő alkalmat nyújt arra is, hogy

lehetőséget adjunk azoknak a fiataloknak, akik egy ideje már kopogtatnak a férfi A-válogatott ajtaján, és amennyiben továbbra is megfelelően dolgoznak és teljesítenek, hamarosan rendszeres kerettagok lehetnek.

Szeretnénk lemérni, hogy mire képesek, és hol tartanak nemzetközi szinten a felnőttválogatottak mezőnyében” – idézi az mlsz.hu Marco Rossi szövetségi kapitányt.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Kirobbant a botrány a román U21-es válogatottnál

Kiütéses vereséggel zárta az Eb-selejtezőket a román U21-es labdarúgó-válogatott, amely Ibizán 7–1-re kapott ki Spanyolországtól. A kudarc után botrány robbant ki az együttesnél, a szövetség pedig azonnali belső vizsgálatot indított.

Két FK-játékossal a pályán ütötte ki Kazahsztánt a romániai korosztályos női együttes

Fölényes győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott: kedden 6–1-re verte Kazahsztánt a máltai minitornán. Az FK Csíkszereda három meghívott játékosa közül ketten is lehetőséget kaptak.

Az U18-as román fociválogatott tornagyőztes lett, az U21-esek súlyos vereséggel zárták az Eb-selejtezőt

Győzelmet jegyzett a portugáliai Négy Nemzet Tornáján a román U18-as labdarúgó-válogatott, így jó előjelekkel készül a vébére. Az U21-esek teljesen szétestek, miután elveszítették esélyüket az Eb-re való kijutásra.

Történelmi mélyponton Románia, már csak az 58. helyen áll a FIFA-világranglistán

Négy vereség után a Nemzetek Ligájában újabb visszaesést eredményezett a világranglistán: Románia az élő FIFA-rangsorban története legrosszabb helyezésére csúszott. A magyar válogatott eközben a legjobb negyven között maradt.

A sok gyenge eredmény után a 3. kalapból húzzák a román fociválogatottat az Eb-selejtezőn

A Svédország elleni vereséget követően hivatalossá vált, hogy a román labdarúgó-válogatott a harmadik kalapból várja a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását. A magyarok egyelőre a 2-esben vannak.

Nemzetek Ligája: magyar remények, zuhanóban a románok

Véget ért a Nemzetek Ligájának „erőltetett menete”. A magyarok továbbra is harcban vannak az első két helyért, miközben a trikolórokat Hagi történelmi mélypontra lökte. Közben felmerül a kérdés: érdemes-e egymás után négy válogatott meccset lejátszani?

Sokszoros albán bajnok irányítását vette át László Csaba

Több mint egyéves kihagyás után újra edzősködik a székelyudvarhelyi szakember. László Csaba legutóbb 2025 tavaszán a Sepsi OSK-t irányította, amellyel kiesett a Szuperligából. Az albán bronzérmes, jelenleg sereghajtó KF Vllaznia csapatával egyezett meg.

Visszavágott a magyar válogatott, idegenben győzte le az ukránokat

A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Ukrajnát a Nemzetek Ligája hétfő esti mérkőzésén. Tóth Milán és Csinger Márk is első válogatottbeli gólját szerezte, a magyar csapat pedig a hajrában biztosította be a győzelmet.

Négyből semmi, Gyökeres gólja a kiesés szélére sodorta a román válogatottat

Negyedik mérkőzésén is pont nélkül maradt Románia a labdarúgó Nemzetek Ligájában. Gheorghe Hagi együttese hétfő este 1–0-ra kikapott Svédországtól Bukarestben, így továbbra is sereghajtó a B divízió 4-es csoportjában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!