Hirdetés

Két alsóházi csapat is megvált edzőjétől a Szuperligában

Mihai Tejának mennie kellett, miután összerúgta a port a klubvezetéssel, és az utolsó helyről sem tudta elmozdítani a bukarestieket
Fotó: Pinti Attila

Az alapszakasz végéhez közeledve elkezdődött az edzőkeringő a labdarúgó élvonalban, az eredményhiányra hivatkozva a Metaloglobusnál és az FC Botoșani-nál is véget vetettek az edző megbízatásának.

2026. március 04., 11:10

A napokban megköszönték a közös munkát Leo Grozavunak, miután a remek szezonrajt dacára az FC Botoșani-nak nem sikerült bejutnia a felsőházi rájátszásba. A moldvaiak meglepetésre több hétig vezették a Szuperligát, jó menetelésüknek köszönhetően némelyek már a bajnokság megnyerésére is esélyesnek tartották a csapatot, ám jött a hidegzuhany: 2026-ban mindössze egy meccset tudtak megnyerni, ezzel pedig búcsút inthettek a play-offos reményeiknek. Ezek után az idei szezonban mintegy 7 millió eurós költségvetésből gazdálkodó klub megszüntette Leo Grozavu szerződését.

A korábban Sepsiszentgyörgyön is dolgozó 58 éves szakember negyedszer int búcsút a botosániaknak, ezt megelőzően 2007–2008-ban, 2014–2015-ben és 2016–2017-ben volt hivatalban.

Hirdetés

Mostani mandátuma 2025 januárjában kezdődött, az azóta eltelt időszakban 51 mérkőzésből 20-at nyert meg a csapattal. Sajtóhírek szerint utóda, a csapatnál szintén otthonosnak számító Marius Croitoru lehet.

Leo Grozavu eddig összesen 212 mérkőzésen irányította az FC Botoșani-t (76 győzelem, 56 döntetlen és 80 vereség) •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Leo Grozavu eddig összesen 212 mérkőzésen irányította az FC Botoșani-t (76 győzelem, 56 döntetlen és 80 vereség)
Fotó: Pinti Attila

Hasonlóképpen járt a Bukaresti Metaloglobus trénere, Mihai Teja is, aki közös megegyezéssel állt fel a sereghajtó kispadjáról, miután az eddigi 29. fordulóban mindössze 11 pontot sikerült gyűjtenie az alakulatának. Távozása nem váratlan, ugyanis a tréner többször is kritizálta a klubvezetést,

többek közt a szűkös költségvetésben látja a kudarc okát, ami miatt nem tudott megfelelő futballistákkal erősíteni.

Amiatt is elégedetlen, hogy tudta nélkül döntöttek egyes játékosok érkezéséről, példaként a Sepsi OSK-tól kölcsönvett Giovani Ghimfușt említve. A sajtóban többször úgy fogalmazott, költségvetésük az utolsó helyre elegendő az élvonalban, erről pedig nem ő tehet. „Ha olyan feltételeink lennének, mint az FCU-nak és a Sepsinek, amikor kiestek, vállalnám a felelősséget” – fogalmazott.

Teja és Grozavu a 7. és a 8. vezetőedző, akit a Szuperliga jelenlegi idényében menesztettek Ioan Ovidiu Sabău (Kolozsvári U), Dan Petrescu (Kolozsvári CFR), Andrea Mandorlini (CFR), Liviu Ciobotariu (Petrolul), Andrei Prepeliță (Unirea Slobozia) és Marius Măldărășanu (Hermannstadt) után.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Márton Evelyn: jó lett volna a Sepsi-SIC-cel feljutni, de lépnem kellett

Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Sokat utazik az FK Csíkszereda, az aktuális forma dönthet Aradon

Az Aradi UTA otthonában vendégszerepel az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján. A székelyföldi együttes egyedüliként még nyeretlen a bajnokságban, idegenben próbálja megszakítani a rossz sorozatát.

Ennél sűrűbb nem is lehetne a Szuperliga mezőnye (videóval)

Gól nélküli döntetlennel ért véget a Kolozsvári CFR és a Konstancai Farul találkozója a labdarúgó Szuperliga 8. játéknapjának nyitányán pénteken este. A 2. és a 11. helyezett között mindössze két pont a különbség.

A pontvadászat legjobb védelme a góllövőlista éllovasa ellen – nehéz feladat előtt a Sepsi OSK

Hat bajnoki óta veretlen, és az élvonal legjobb védelmével utazik Botoșani-ba a Sepsi OSK. A háromszékiek a Román Kupa hétközi kudarca után szombaton a 13. helyezett moldvaiak vendégei lesznek a Szuperliga alapszakaszának 8. fordulójában.

Nem a magyarellenességért, a rasszista rigmusokért büntették a Rapid és a Dinamo szurkolótáborát

A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága egyaránt pénzbüntetéssel sújtotta a Bukaresti Rapidot és a Dinamót a két csapat augusztus 15-én rendezett bajnoki mérkőzése után.

Újabb kölcsönjáték vár az FK Csíkszeredánál nevelkedett Omar El Sawyra

A szezon végéig az Aradi UTÁ-hoz került kölcsönbe a Bukaresti Rapid 22 éves támadója, Omar El Sawy. Az FK Csíkszeredánál nevelkedett labdarúgó a több játéklehetőség reményében váltott klubot.

Csak két újonc volt képes olyan bravúrra az elmúlt tíz évben, mint most a Sepsi OSK

Hat bajnoki óta veretlen a Sepsi OSK, amely tíz ponttal és mindössze három kapott góllal zárta az első hét fordulót a labdarúgó Szuperligában. Az elmúlt tíz év 23 feljutója közül csak kevesen kezdték ennél jobban az élvonalbeli szereplésüket.

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Három mérkőzésen játszott, még nem volt kezdő az FK Csíkszereda korábbi sztárja

Sajtóhírek szerint remekül érzi magát új állomáshelyén az FK Csíkszereda volt játékosa, Anderson Ceará. A brazil szélső a National Bank of Egypt SC színeiben eddig három mérkőzést játszott, egyiket sem kezdőként.

Biztos pont a háromszékiek védelmében, bekerült a forduló csapatába

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának csapatát, amelyben helyet kapott a Sepsi OSK francia hátvédje, Setigui Karamoko.

Helyzetekben bővelkedő döntetlennel zárult a csúcsrangadó (videóval)

Ilyés Róbert kezdőrúgását követően játszott látványos döntetlent egymással a Bukaresti Rapid és a bajnoki címvédő Universitatea Craiova a labdarúgó Szuperliga 7. fordulójának zárómérkőzésén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!