Magasra helyezte a mércét a Sepsi OSK azzal, hogy az elmúlt idényben kiharcolta a bajnokság felsőházi rájátszásában való részvétel jogát. Abból a keretből viszont tizenketten távoztak, helyüket mások vették át, de amíg tart az átigazolási időszak, továbbra is lehet számítani újabb érkezőkre. Erről Hadnagy Attila, a háromszéki klub igazgatója beszélt bővebben, és arról is beszámolt, hogy
a sepsiszentgyörgyi városi stadion gyepfűtését sikerült befejezni, az arénát már hitelesítették, így készen állnak a bajnokság kezdetére.
„Újra elindulunk egy nagyon nehéz úton. Új edzőnk és sok új játékosunk van, de nem állunk meg itt, mindennap dolgozunk. Éjjel-nappal figyeljük a futballistákat, hiszen tudjuk mi is, hogy szükségünk van még néhány játékosra. Én bízom azokban, akiket most igazoltunk, nem kevésbé azokban, akik maradtak, mert ők motiválni tudják majd a többieket is. És ugyanúgy bízom László Csabában és stábjában, láttam az edzőtáborban és az edzéseken, hogy testileg-lelkileg fel vannak készülve erre az új kihívásra.
– nyilatkozta a Sepsi OSK klubigazgatója.
Hadnagy Attila arra is kitért, hogy célkitűzésük nem feltétlenül a felsőházi rájátszást érő helyezés, de mindenképpen az első nyolc csapat között szeretnének végezni. Ugyanakkor arra fektetnek majd nagy hangsúlyt, hogy
a csapat olyan játékot mutasson, amellyel vissza tudják csalogatni a tavalyi idény végére megfogyatkozott közönségüket.
Az FC Voluntari ellen első tétmeccsén irányítja majd a kispadról a piros-fehéreket László Csaba vezetőedző, aki szerint mindig a soron következő mérkőzés a legfontosabb, ezért alaposan kielemezték az ellenfél játékát, a csapat tagjai pedig megfelelően felkészültek az összecsapásra.
„Minden kezdet lehet nehéz, lehet könnyű, de én soha nem ezen gondolkodom, hanem azon, hogy ki az ellenfél és mit tudok a csapatomból kihozni, mit tudok velük elérni. A Voluntari együttesét ismerjük, én magam is többször megnéztem őket, tudjuk, hogy mit játszanak és milyen játékerőt képviselnek. Nem szabad azt előtérbe helyezni, hogy az alsóházban végeztek, mert ez egy új bajnokság, és mindenki tiszta lappal indul. A rendelkezésemre álló játékosok megfelelően dolgoztak az edzéseken, a felkészülés során nem voltak komolyabb sérülések.
– fogalmazott a Sepsi OSK vezetőedzője.
Az új idényben továbbra is a piros-fehérek keretét erősíti Fülöp István, aki egy hosszan tartó sérülés után visszatérve áll László Csaba rendelkezésére. A háromszékiek középpályása szerint az FC Voluntari ellen a három pont megszerzése a cél, mert fontos, hogy jó eredményt érjenek el az első mérkőzésükön, ugyanis a következő fordulókban nagyon erős ellenfelek várnak majd rájuk.
A pénteken 18.30-kor kezdődő FC Voluntari–Sepsi OSK találkozót a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
A szenegáli származású Oumar Diakhité személyében egy újabb játékos csatlakozott a Sepsi OSK keretéhez. Oumar Diakhité legutóbb a portugál Estoril játékosa volt, de pályafutása során többek között még játszott a Kazma Sporting Club és Olhanense csapatánál is. A 25 éves belső védő két éves szerződést kötött a klubbal.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!