Hirdetés

Keretgondokkal küzd az FK Csíkszereda a rájátszás első mérkőzése előtt

Az FK Csíkszereda nagyon komolyan készült a csütörtök esti mérkőzésre

Csütörtökön este elkezdődik a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszása. Az alapszakaszgyőztes FK Csíkszereda hazai pályán játszik, a hatodik helyen záró FC Voluntari együttesét fogadja. A csíkiak vissza szeretnének vágni az Ilfov megyei gárdának.

2025. március 27., 11:39

Érdekesség, hogy az alapszakasz zárófordulójában is egymás ellen játszott az FK Csíkszereda és az FC Voluntari. A március 15-i találkozónak az Ilfov megyei csapat volt a házigazdája, és a meccs 2–1-es hazai győzelemmel zárult.

Ilyés Róbert, a csíkiak vezetőedzője a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a rájátszás egy teljesen új bajnokság, amelyben nincsenek kiemelkedő vagy lefelé kilógó csapatok.

Kiegyensúlyozott mérkőzések lesznek, mindegy, hogy itthon vagy idegenben játszunk, minden csapat maximálisan oda fogja tenni magát, minden játékos bizonyítani akar.

Persze, nekünk van egy kis előnyünk a táblázaton, de ez még nem biztosítja száz százalékban a feljutást. Harminc pont van játékban, ne feledjük, hogy bármikor bármi történhet” – fogalmazott a szakvezető.

Hirdetés

Az alapszakasz csíki gólkirálya, Jozef Dolný elmondta, hogy egész héten keményen dolgoztak. „Szeretnénk megtenni az első pozitív lépést, és begyűjteni a három pontot. Megnyertük a bajnokság első részét, és ugyanígy szeretnénk folytatni is. Minden alkalommal a következő meccs lesz a legfontosabb számunkra.

Éhes vagyok a gólra, és arra, hogy ezzel segítsem a csapatot, de ugyanakkor a pályán végzett munkával is”

– jegyezte meg Dolný.

Gál-Andrezly Péter nagyban számít a szurkolók helyszíni támogatására. „Kérlek, gyertek el szurkolni, mert szükségünk lesz a segítségre, és én is megígérhetem, hogy mindent megteszünk a pályán értetek és azért, hogy nyerjünk” – üzente Gál-Andrezly.

Négy hiányzó az FK Csíkszeredánál

A székelyföldi csapatnál három játékos sárga lapok halmozása miatt nem léphet pályára, egy labdarúgó pedig sérülés miatt fog hiányozni. „Sajnos az alapszakasz utolsó, Voluntari elleni meccse nagyon megviselt minket: három játékosunk is el van tiltva, és egy sérültünk is van.

Vannak gondjaink a kerettel, de bízom a srácokban. Lesznek olyan játékosok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, de biztos vagyok benne, hogy most száz százalékot fognak nyújtani, hogy bizonyítsanak.

Meggyőződésem, hogy mindenki mindent megtesz majd azért, hogy megnyerjük ezt a meccset” – közölte Ilyés Róbert, a másodosztály éllovasának vezetőedzője.

A Voluntari nyerni érkezett Csíkszeredába

Az Ilfov megyei gárda arra készül, hogy megszakítsa az FK Csíkszereda hazai pályán eddig hibátlan mérlegét. A vendégek már két napja megérkeztek Székelyföldre. A csapatot irányító Mihai Iosif nemrég vette át a csapatot azzal a céllal, hogy feljuttassa a Szuperligába. A vezetőedző eddig teljesítette az elvárásokat: bejuttatta együttesét a rájátszásba, és most a minél jobb szereplésre koncentrálnak. „A Csíkszereda minden hazai meccsét megnyerte, de bízunk magunkban, és a három pontért lépünk pályára. A legnagyobb erősségünk maga a csapat, a közösség, amit itt Voluntari-nál felépítettünk” – nyilatkozta Iosif.

A 2. Liga felsőházi rájátszásának 1. fordulójában az FK Csíkszereda–FC Voluntari mérkőzést csütörtökön 19 óra 45 perctől rendezik. A találkozót Cătălin Buși (Râmnicu Vâlcea) vezeti, a partjelzők Alexandru Vodă (Gyulafehérvár) és Mihăiță Necula (Bukarest) lesznek.

Szintén csütörtökön, 17.30-kor kezdődik a Bukaresti Metaloglobus–Resicabányai CSM összecsapás, míg a Bukaresti Steaua–FC Argeș Pitești meccset vasárnap 11 órakor játsszák. A rájátszás minden mérkőzését élőben közvetíti a Digi Sport és a Prima Sport csatorna.

A felsőházi rájátszást az FK Csíkszereda 44, a Bukaresti Steaua 41, a Bukaresti Metaloglobus 38, a Resicabányai CSM és az FC Argeș Pitești 34-34, az FC Voluntari pedig 33 ponttal kezdi.

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, felsőházi rájátszás, 1. forduló

Labdarúgó 2. Liga, felsőházi rájátszás

FK Csíkszereda: 44 pont az alapszakaszban
Bukaresti Steaua: 41 pont az alapszakaszban
Bukaresti Metaloglobus: 38 pont az alapszakaszban
Resicabányai CSM: 34 pont az alapszakaszban
FC Argeș Pitești: 34 pont az alapszakaszban
FC Voluntari: 33 pont az alapszakaszban
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Hiába nyert a pályán, négypercnyi figyelmetlenség miatt elvették a Gloria győzelmét

Hiába nyert a pályán, zöld asztalnál elveszítette az SCM Râmnicu Vâlcea elleni bajnokiját a Besztercei Gloria. A másodosztályú együttes a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó előírást sértette meg, ami a tabellán is visszaesést eredményezett.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Az utolsó pillanatban bukta el meccsét a Marosvásárhelyi ASA

Vereséggel mutatkozott be Mihai Iosif a Marosvásárhelyi ASA kispadján: a labdarúgó 2. Liga 12. fordulójában, szombaton a marosvásárhelyiek hazai pályán, az utolsó percben kapott góllal maradtak alul az Unirea Sloboziával szemben.

Esélye sem volt Nagyszebenben, újabb fájó vereség Kovásznának

Esélye sem volt Nagyszebenben a Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapatának, a 3. Ligában abszolút újonc fürdővárosiak méretes pofonba szaladtak bele a pontvadászat 11. fordulójában.

A következő szezonban a feljutásért küzdhet a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzője

Bemutatták a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzőjét, a labdarúgó 2. Ligában a várakozásokhoz képest gyengén teljesítő csapat irányítását Mihai Iosif vette át.

Elkapták a ritmust az újoncok a 2. Ligában

Tizenegy forduló után féltávhoz érkezett a román labdarúgó 2. Liga alapszakasza. Kirajzolódtak az erőviszonyok, ismerjük a feljutásért harcoló csapatok körét, illetve azokat az együtteseket, amelyeknek inkább a túlélésért kell küzdeniük.

Végzetes volt a gyenge menetelés, menesztette edzőjét a Marosvásárhelyi ASA

Közös megegyezéssel szerződést bontott Eusebiu Tudor vezetőedzővel a Marosvásárhelyi ASA – jelentette be kedden délután közösségi oldalán a 2. Ligában szereplő labdarúgóklub.

Segélykiáltás: továbbra is várja a támogatást a helyi önkormányzattól a Marosvásárhelyi ASA

A Marosvásárhelyi ASA továbbra sem jutott hozzá a megítélt önkormányzati támogatáshoz, és egyre bizonytalanabbnak látja a jövőjét. A másodosztályú bajnokságben érdekelt klub közleményében átláthatóságot, következetességet és konkrét döntéseket sürget.

A hosszabbításban maradt pont nélkül a Marosvásárhelyi ASA

Egymás után a harmadik mérkőzését veszítette el a Marosvásárhelyi ASA, a hosszabbításban kapott góllal maradt alul a Sellenberki SK-val szemben a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 11. fordulójában.

Egy héttel az FCSB elleni kupameccs előtt elküldte vezetőedzőjét a Besztercei Gloria

Menesztette Nicolae Grigore vezetőedzőt a labdarúgó 2. Ligában szereplő Besztercei Gloria. A tavaly még a bennmaradást kiharcoló szakemberrel együtt három munkatársa is távozik, a csapat tíz forduló után a tabella 12. helyén áll.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!