Hirdetés

Kecskeméti győzelem a jubileumi Székely–Magyar Utánpótlás Tornán

Két nap alatt 15 mérkőzést játszottak
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Tizenöt mérkőzés, több mint kilencven fiatal labdarúgó és két napnyi közös élmény jellemezte a jubileumi Székely–Magyar Utánpótlás Labdarúgó Tornát, amelynek végén a KTE Kecskemét emelhette magasba a győztesnek járó serleget.

A Kecskemét csapatának győzelmével ért véget a jubileumi, 10. Székely–Magyar Utánpótlás Labdarúgó Torna, amelyet a csíkszeredai Burus Csaba Sportparkban rendeztek meg hétfőn és kedden. Az eseményen három székelyföldi és három magyarországi U13-as csapat mérte össze tudását, miközben a sport mellett idén is az összetartozás és a közösségépítés állt a középpontban.

Hirdetés

A 2016-ban életre hívott kezdeményezés célja azóta sem változott: a futball segítségével kapcsolatokat építeni, erősíteni a székely–magyar összetartozás érzését, és olyan élményeket nyújtani a fiataloknak, amelyek akár egész életükre meghatározóak maradhatnak.

•  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Az első hét tornának az FK Csíkszereda volt a házigazdája, 2024-ben Csepel fogadta a résztvevőket, tavaly és idén pedig ismét Székelyföld adott otthont az eseménynek.

•  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

A jubileumi kiírásban az FK Csíkszereda, a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi 1898 SE képviselte Székelyföldet, míg Magyarországról a Csepel FC Utánpótlás Sportegyesület, a Videoton FCF és a KTE Kecskemét érkezett.

A 10. Székely–Magyar Utánpótlás Labdarúgó Torna eredményei:

Csepel FC USE–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–0,
FK Csíkszereda–KTE Kecskemét 0–0,
Videoton FCF–Marosvásárhelyi 1898 SE 1–6,
Csepel–FK Csíkszereda 0–6,
Sepsi OSK–Marosvásárhely 2–1,
Videoton–Kecskemét 0–4,
FK Csíkszereda–Sepsi OSK 5–0,
Videoton–Csepel 2–1,
Kecskemét–Marosvásárhely 1–0,
Videoton –Sepsi OSK 0–1,
Kecskemét–Csepel 6–1,
Csepel–Marosvásárhely 0–3,
FK Csíkszereda–Marosvásárhely 1–1,
Sepsi OSK–Kecskemét 0–2,
FK Csíkszereda–Videoton 9–0.

•  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Végeredmény:

1. KTE Kecskemét 13 pont (13–1),
2. FK Csíkszereda 11 pont (21–1),
3. Sepsi OSK 7 pont (3–8),
4. Marosvásárhelyi 1898 SE 7 pont (11–5),
5. Videoton FCF 3 pont (3–21),
6. Csepel FC USE 1 pont (2–17).

Különdíjak

Legjobb kapus: Kürtési Illés (Kecskemét).
Gólkirály: Bíró Patrik (FK Csíkszereda).
Legjobb játékos: Paor-Smolcz József (Kecskemét).
Legjobb szurkolótábor: KTE Kecskemét.
A torna játékvezetői Bodó Norbert, Pál Barna, Deák Ferenc és György Csaba Crespo voltak.

A közös fotó után eleredt az eső

Az eredményhirdetésen Tajti József, a szervező FK Csíkszereda képviselője mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a torna sikeréhez. „Elsősorban a szurkolóknak, családtagoknak és barátoknak szeretném megköszönni, hogy végig buzdították a csapatokat. A két nap alatt tizenöt mérkőzést láthattunk, és több mint kilencven gyermek sportolásáért szoríthattunk. Köszönöm a játékvezetőknek a remek teljesítményt, hiszen VAR nélkül is magas színvonalon vezették a mérkőzéseket, valamint az edzőknek és a támogatóknak is, akik lehetővé tették a torna megszervezését” – fogalmazott.

•  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Kiemelte, hogy Csíkszereda városa, Csepel önkormányzata, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, valamint az FK Csíkszereda vezetői és munkatársai egyaránt sokat tettek a rendezvény sikeréért.

Az eredményhirdetés után a csapatok közös fényképet készítettek, majd együtt elénekelték a Nélküled című dalt. A megható pillanatokat követően eleredt az eső, mintha a természet is jelezni akarta volna a jubileumi torna végét.

A győztes kecskeméti csapat •  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

A győztes kecskeméti csapat
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

A házigazda FK Csíkszereda ezüstérmes lett •  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

A házigazda FK Csíkszereda ezüstérmes lett
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Harmadik helyezett a Sepsi OSK •  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Harmadik helyezett a Sepsi OSK
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Marosvásárhely csapata •  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Marosvásárhely csapata
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Csepel fiatal labdarúgói •  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Csepel fiatal labdarúgói
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Tajti József •  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Tajti József
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

a Székesfehérvári Videoton csapata •  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

a Székesfehérvári Videoton csapata
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Dolhai István főkozul díjazta a torna gólkirályát •  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Dolhai István főkozul díjazta a torna gólkirályát
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

•  Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa/ Borbáth Kata

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

A székelyföldi akadémián nevelkedett játékosok készülnek a román U18-as fociválogatottal a vébére

Két, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián nevelkedett játékos is meghívót kapott a román U18-as válogatott keretébe. Bencze Lóránd és Darius Bota a portugáliai Négy Nemzet Tornáján bizonyíthat.

Kezdőként lépett pályára az U17-es válogatottban az FK Csíkszereda fiatalja

Győzelemmel indította szlovéniai felkészülési mérkőzéseit a román U17-es labdarúgó-válogatott, amely 5–2-re nyert a házigazdák ellen. A találkozó kezdőcsapatában ott volt az FK Csíkszereda 16 éves játékosa, Victor Oniga.

Behívták a válogatottba a Sepsi OSK fiatal játékosait

A Sepsi OSK két fiatal játékosa, Batzula Hunor és Raul Cîmpean meghívót kapott a román ifjúsági labdarúgó-válogatottba.

Elsőként vezeti be a fekete lapot a román fociszövetség

Új módszert vezet be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a gyermek- és ifjúsági mérkőzéseken tapasztalható sportszerűtlen, illetve bántó szurkolói magatartás ellen. A fekete lap felmutatásával a játékvezető akár végleg le is fújhatja a meccset.

Megismerte csoportellenfeleit az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a női bajnokságokban

Véglegesítette a Román Labdarúgó-szövetség a női 2. és 3. Liga, valamint az Ifjúsági Liga 2026–2027-es idényének csoportbeosztását. Az FK Csíkszereda fiataljai az Ifjúsági Ligában, míg a Sepsi OSK együttese a harmadosztályban lesz érdekelt.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Intenzív felkészülés után magabiztosan várják a bajnoki rajtot az FK Csíkszereda fiataljai

Napokon belül elrajtol az Ifjúsági Liga és az U17-es Elit Liga új idénye. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál intenzív felkészülésen vannak túl, a cél pedig ezúttal is egyértelmű: a rájátszás kiharcolása és a játékosok folyamatos fejlődése.

Az ifiliga rajtjára készül a Sepsi OSK: a cél továbbra is a saját nevelésű játékosok fejlesztése

A hétvégén elrajtol az Ifjúsági Liga és az U17-es Elit Liga új idénye. A Sepsi OSK utánpótlás-nevelő központjánál a felkészülés végén tartanak, a cél pedig továbbra is változatlan: minél több saját nevelésű játékost bevezetni a felnőtt labdarúgásba.

Kiderült, kik várnak az FK Csíkszeredára és a Sepsi OSK-ra az ifibajnokságokban

Augusztus 9-én rajtol a labdarúgó Ifjúsági Liga új idénye, egy nappal később pedig az U17-es Elit Liga is elkezdődik. Az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK egyaránt a nyugati csoportba került.

Elveszítette a döntőt az FK Csíkszereda, idén is Eszékre került a trófea

Az NK Eszék sikerével zárult az U17-es csapatok számára kiírt IX. Székelyföld Ifjúsági Nemzetközi Labdarúgó Torna, miután a döntőben 2–1-re nyert a házigazda FK Csíkszereda ellen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!