
Az utolsó forduló előtt egyszerű volt a feladat a franciákon kívül mindhárom válogatottnak: a győzelem továbbjutást érhet. Dániának és Ausztráliának egy sima győzelem elég lett volna a továbbjutáshoz, míg a franciák ellen játszó Tunézia sorsa a másik meccs eredményének alakulásától is függött.
Mindkét meccsen a második félidőre hagyták a döntést. Tunézia megérdemelten szerzett vezetést a cserékkel felállt franciák ellen, ám mindössze pár percig állt továbbjutásra, mivel a másik találkozón egy ellentámadás végén Leckie gurította el a labdát Schmeichel mellett.
Közben a franciáknál érkezett a nehéztűzérség a pályára (Mbappé, majd Griezmann), míg a dánoknál is friss emberek álltak a pályára – ám a tunéziaiak, illetve az ausztrálok akarata szerint alakultak a meccsek.
Végül a dánok nem tudtak újítani, az ausztrálok simán kivédekezték a rohamokat és továbbjutottak – 2006 után ismét a legjobb tizenhat között vannak.
Az ausztrálok sikere tudatában a tunéziai csapat fejben összeesett, ezt Griezmann használta ki, hogy nem tudtak felszabadítani és egyenlített. A meccset lefújta a játékvezető, ám a videóbíró szobából szóltak neki és utólag les miatt érvénytelenítette a gólt. Még két percig focizgattak, Tunézia pedig megnyerte a meccset, ám összesítésben egy rúgott és egy kapott góllal emelt fővel búcsúzik a tornától.
A csoportot végül jobb gólkülönbségüknek köszönhetően nyerték meg a franciák, míg a dánok jócskán elmaradtak az elvártaktól és utolsó helyen, mindössze egy pontot szerezve estek ki.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Franciaország Franciaország | 3 | 2 | 0 | 1 | 6-3 | 6 |
2 | Ausztrália Ausztrália | 3 | 2 | 0 | 1 | 3-4 | 6 |
3 | Tunézia Tunézia | 3 | 1 | 1 | 1 | 1-1 | 4 |
4 | Dánia Dánia | 3 | 0 | 1 | 2 | 1-3 | 1 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!