
Szerda délután mérhette össze erejét a két gárda a labdarúgó-világbajnokság E csoportjának 1. fordulójában. Ahogyan az várható volt, német fölény volt jellemző a találkozón, viszont Japán már az elején jelezte egy lesgóllal, hogy bizony velük számolni kell.
A 33. minutumban Shuichi Gonda rosszul mozdult ki kapujából, szabálytalanságot követett el, a büntetőt pedig Gündogan értékesítette, ezzel szerzett vezetést Németország (1–0).
Az első félidő hosszabbításában Havertz is betalált egy gyönyörű összjáték után, azonban les miatt érvénytelenítették a gólját. A fordulást követően nem sokat változott a játék képe, mentek előre a németek, igyekeztek bebiztosítani a győzelmüket. A 60. percben Gündogan lövése csattant a kapufán, majd a 71. minutumban igazi tűzijáték volt a japánok kapuja előtt: négyszer is közel jártak a gólszerzéshez a németek, viszont Gonda rendre hárítani tudott és életben tartotta csapata esélyeit.
Szinte azonnal jött erre a válasz az ázsiaiaktól, Junya Ito kapott remek labdát, nagyjából öt méterről eresztett el egy lövést, azonban Neuer bravúrral védett. Alig két perccel később ismét ott voltak a németek kapuja előtt, a hálóőr ezúttal is hárított, viszont a kipattanóra Ritsu Doan reagált a leggyorsabban és bepofozta a játékszert az üres kapuba (1–1).
Volt még meglepetés bőven, ugyanis a hajrában egy előrelőtt labdával Takuma Asano indult meg, éles szögből szenzációsan vágta fel a léc alá, ezzel megfordítva az összecsapást (1–2).
A hosszabbításban volt videóbírózás, több német helyzet, viszont az eredmény nem változott: Japán 2–1-re megverte a németeket az első csoportmeccsen.
| 2022. 11. 23. 15:00 | Németország Németország | Japán Japán | 1-2 |
| 2022. 11. 23. 17:00 | Spanyolország Spanyolország | Costa Rica Costa Rica | 7-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Spanyolország Spanyolország | 1 | 1 | 0 | 0 | 7-0 | 3 |
2 | Japán Japán | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 3 |
3 | Németország Németország | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 0 |
4 | Costa Rica Costa Rica | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-7 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!